Korán reggel arra ébredek, hogy pofozgat a cica a mancsával. Finoman, lágyan, de kitartóan. Kéri a reggelit. Rákattant a húsos macskaeledelre. Noémi elutazása előtt nagylelkűen vett neki tyúkot, marhát is a hal mellé. Vegán létére ez nagyon nagy kegy, mert egyébként mindenkit térít az állati eredetű termékek elhagyására.
Itt nála, de ha hazajön, akkor nálunk is vegán koszton vagyunk, ami nekem nem esik nehezemre, mert én sem szeretem a húst. Most egy hét alatt itt, Thalwilban végigfőztem neki gyerekkorom szegény ételeit: krumplileves, krumplipaprikás galuskával, sült krumpli, mártogatós főtt krumpli, paradicsomleves, brokkoli. Még palacsintát is sütöttem tojás és tej nélkül, sok ásványvízzel. Egészen jó lett. Ahogy a kenyér és a fonott kalács is, amit az otthonról hozott kovásszal és liszttel készítettem. Azóta már venni kellett svájci lisztet. Kilója 1,90 svájci frank, ami körülbelül 700 Ft. Minden alapvető élelmiszer ára 2 franknál kezdődik. A napraforgóolaj 3,20, azaz kb. 1200 Ft. De ha azt vesszük, hogy a bolti eladó három-négy ezer svájci frankot keres, ami ötször több mint otthon, akkor nincs ok panaszra. Legfeljebb a turistának. A bio- és vegetáriánus élelmiszerek hatalmas választéka csak az igazán drága. De minden zamatos, friss, minőségi.
Noémi soha nem ette meg a húst, babakorában összeszorította a száját a kanál előtt. Genetika. Ilyennek született. Valahogy elfeleződtek a bátyjával, aki viszont zöldséget és gyümölcsöt nem eszik. A Pick szalámit és a virslit ette meg kizárólag, mert abban nem látta a húst. Egyetemistaként jutott el odáig, hogy meg tudta nevezni: ő vegán. Ami nem egyszerűen csak állati eredetű táplálékoktól mentes étrendet jelent, hanem egyfajta életszemléletet, állatvédelmet, környezetvédelmet is.
Ebből a szempontból nem is költözhetett volna megfelelőbb országba. A svájciak szinte mitológiai értelmet adnak a természetnek, növénynek, hegynek és felelősségteljesen gondoskodnak az állatokról. Nem vágják ki ész nélkül a fákat és nem látni kóbor macskát vagy kutyát az utcákon. Talán éppen ezért, hogy ilyen nagy felelősség az állattartás, kevesen tartanak házi kedvencet. Ha mégis, akkor inkább macskát.
A macskalétra jellegzetes svájci városképrészlet. Ha a gazdi elutazik, a macskát sem lehet egyedül hagyni. Vannak profi macskaszitterek, akik jó pénzért felvállalják a felügyeletet. De kölcsönösségi alapon is szerveződnek az állattartók. Én például egy francia szomszédasszony, Nathalie két macskáját fogom etetni május végén két napig, amíg ő nem lesz otthon. Bianca és Milka a francia cicák neve. Bianca depressziós és félénk, mert ellopta és bezárta öt hónapra egy lelki beteg idős nő a szemközti házból. Aztán egyszer csak kiengedte.
Nem jellemző egyébként a lopás Svájcban. A csomagokat nyugodtan otthagyják a csomagküldő szolgálatok a társasházak bejáratánál. A babakocsit, biciklit is nyugodtan le lehet tenni, nem tűnik el. Csak néha a macskák. Most is kint van egy cica képe telefonszámmal a buszmegállóban. Noémi ránézett a felhívásra és azt mondta: „Na, akkor a néninek most van macskája.” Kitty nincs veszélyben. Azért izgulok érte, mert amióta intenzív takarításba kezdtem, demonstratívan átköltözött a szomszéd lakatlan teraszára. Úgy látszik, nem bírja a porszívó hangját, a tisztítószerek szagát. Jó sok macskaszőrt szedek össze a lakás rejtett zugaiból. Lehet, hogy tényleg átírom a naplóm címét macskaszőrre, kolléganőm nyelvbotlása nyomán. Viccesebb lenne.
A vezető képen: Kitty. Fotók: a szerző
