Tech / Hasznos · 2023.02.15.

Ma már elemek és akkumulátorok hadára van szükségünk

Ha végignézzük, hogy a lakásunkban mennyi elektronikai eszköz működik, hamar rájövünk, hogy rengeteg akkumulátorra és elemre van szükségünk párhuzamosan.

Míg korábban alig volt olyan eszközünk, ami egyáltalán áramot fogyasztott, mára már jelentősen megnőtt ezek száma. Főleg azoké, melyek valamilyen vezeték nélküli technológiát alkalmaznak. De ezeknek is szükségük van valahonnan energiára. Igen, elemekből és akkumulátorokból.

Ma már sokkal nagyobb az áramfelvételünk, mint korábban

Nem véletlen, hogy aki egy 40-50 éves házat vesz, az egyből azzal kezdi, hogy teljesen kicseréli az elektromos hálózatot. Akkoriban ugyanis nem volt még olyan nagy áramfelvételünk, mint jelenleg. És ez nemcsak a közvetlenül az elektromos hálózatra rákötött eszközökre vonatkozik, de azokra is, melyek nagy kapacitású elemekkel és akkumulátorokkal működnek.


Ma már nagy teljesítményű elektromos sütőnk, mosógépünk, mosogatógépünk, fagyasztónk, hűtőnk, klímánk, számítógépünk és TV-nk is van, hogy csak a legjellemzőbbeket említsük. Emellett persze számos olyan eszköz is van, melynek szüksége van elemekre vagy akkumulátorokra.

Sok minden megy elemekkel vagy akkumulátorokkal

Nem elég, hogy folyamatosan növekszik az elektromos árammal működő készülékek száma, de azoké is, melyek valamilyen elemmel vagy még inkább akkumulátorral működnek. Persze ezek között is vannak olyanok, melyek beépített aksival mennek, de számos olyan is van, mely a megszokott elemméretet követeli meg, így akár akkuval is meghajthatjuk.

A legegyszerűbb példa a távirányító. Ma már több eszközhöz is készítenek távirányítót, ezzel növelve a komfortérzetünket. Ilyenek a televíziók, a ventilátorok, a klímák vagy a hifi berendezés. Ezek rendszerint AA vagy AAA elemekkel (vagy pedig akkumulátorokkal) működnek.

És hol van még rengeteg ilyen típusú áramforrásra szükség? Mindenhol, ahol gyerekek vannak! A modern gyerekjátékok ugyanis mozognak, világítanak, hangokat adnak ki, szinte életre kelnek. Ehhez pedig szükségük van energiaellátásra. Mivel ezeket jellemzően gyorsan lemerítik, így ezeknél mindenképp érdemes akkumulátorokban (újratölthető elemekben) gondolkodni.

Mire figyeljünk vásárlás során?

Arra mindenképp, hogy a megfelelő, kompatibilis típust válasszuk. Ha 3 db AAA elemre van szükségünk, akkor semmiképp se próbáljunk belepasszírozni 3 db AA típust, mert nem fog menni.

Érdemes feltérképezni előre, hogy mi milyen típusú áramforrást igényel. Ezt összeírni, és úgy bevásárolni belőlük. Sokan nem is tudják, de a gombelemekből is több típus van. Például CR2016-os, CR2025-ös és CR2032-es. Első ránézésre hasonló a méretük, könnyen össze is lehet keverni őket, ha nem figyelünk. Ezért kell előre megnézni, hogy milyenre van szükségünk, és pontosan olyan jelöléssel ellátottat vásárolni.

Elemeket inkább olyan helyeken érdemes alkalmazni, ahol kisebb az áramfelvétel, azaz lassabban merülnek le az áramforrások. Viszont ahol nagy a fogyasztás, akkor ott jobban megéri akkumulátorokban gondolkodni, melyek sűrűn újratölthetőek.






[fbcomments]