Közérzet · 2018.06.22.

LMP – Mennyit ér Veszprém fenntartható energia és klíma akcióterve?

Minden stratégia, terv annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Veszprém a 2010-2025 közötti időszakra vonatkozó energiastratégiáját egy 2030-ig érvényes Fenntartható Energia és Klíma Akciótervvel egészíti ki. A valóságban inkább felvizezi azt – jelentette ki Zelenák Adrián, az LMP képviselőjelöltje sajtótájékoztatóján.

A Paksi Atomerőművet is üzemeltető MVM Zrt. által készített akcióterv amellett, hogy kevesebb célt említ az energiastratégiához képest, a vállalási határidőket is kitolja 2030-ra – mondta Zelenák Adrián. – A célok azonban így is elég légből kapottak lettek, lévén hogy nincs szó időközi célokról, menetrendről, rendszeres felülvizsgálatról. A 2011 májusában elfogadott energiastratégia ugyan előirányzott évenkénti felülvizsgálatot, azonban a valóságban ezekre nem került sor. Így nem tudhatjuk, a stratégia megvalósítása tekintetében hol tart a város. Pedig a mérés és visszacsatolás a változtatás eszköze. Amit mérünk, azon változtatni lehet, ha és amennyiben komolyan vesszük a mérési eredményeket, és azok tanulságai szerint cselekszünk.


A képviselőjelölt szerint van egy-két terület, ahol rendelkezésre állnak adatok, azonban ezeken a területeken sem rózsás a helyzet. A lakossági épületek energetikai szempontú felújítása területén alig történt előrelépés (Otthon Melege Program), miközben a stratégia az összes épület 70 százalékának a felújítását irányozta elő. A közösségi közlekedés részaránya a városi közlekedésben a növekedés helyett immár a sokadik évben csökken. Évek óta nem írtak ki a lakossági megújuló energiatermelést támogató pályázatokat. Maga az akcióterv mondja ki: a vizsgált bázisévben (2014-ben) a helyi energiatermelésben az előállított villamos energiát nem megújuló energiaforrásokból állította elő a város, döntően földgázból. Az akcióterv eközben ezt a célkitűzést tartalmazza: Veszprém MJV közigazgatási területén belül a felhasznált energia 25 százaléka megújuló energiaforrásokból származzon. A hulladékcsökkentést elősegítő (nem szemléletformáló jellegű) , valamint lakossági csapadékvíz hasznosítást támogató program ez alatt az időszak alat nem indult a városban. A zöld terültek aránya ez alatt az időszak alatt nem növekedett a városban.

A jól csengő szavakat most már a valódi tetteknek kell felváltania! – jelentette ki Zelenák Adrián.

[stextbox id=”grey”]

Vállalások a 2010-2025 közötti időszakra szóló veszprémi energiastratégiában:

V1. Található önkormányzati fenntartású és lakossági épületek energetikai szempontú felújítása 70 százalékban történjen meg.

V2. A felhasznált energia 25 százaléka megújuló energiaforrásokból származzon.

V3. A közlekedési eszközökkel megtett kilométerek 35 százaléka közösségi eszközökkel, 10 százaléka kerékpárral történjen úgy, hogy a közösségi közlekedés járműparkja 10 évnél ne legyen öregebb és környezetbarát legyen.

V4. Kizárólag energiatakarékos (A, B energetikai osztályba sorolt) háztartási gépeket, egyéb berendezéseket, illetve ipari gépészeti és technológiai berendezéseket lehessen forgalmazni és beszerelni.

V5. A keletkezett hulladékok 10 százaléka kerüljön lerakásra és 50 százaléka anyagában elsődleges és másodlagos hasznosításra.

V6. A felhasznált élelmiszerek 30 százaléka 150 kilométeres vonzáskörzetben kerüljön megtermelésre.

V7. Az ivóvízellátás biztonságos és folyamatos legyen, a lehullott csapadék 60 százalékát hasznosítsák.

V8. Az egy főre jutó zöldterület aránya 25 m2, illetve a környező (10 km) területek erdővel borított aránya 10 százalék legyen.

[/stextbox]

 

[stextbox id=”warning”]

Vállalások az új Fenntartható Energia és Klíma Akciótervben:

  1. 2030-ra Veszprém MJV közigazgatási területén található önkormányzati fenntartású és lakossági épületek energetikai szempontú felújítása 70 százalékban történjen meg.
  2. 2030-ra Veszprém MJV közigazgatási területén a felhasznált energia 25 százaléka megújuló energiaforrásokból származzon.
  1. 2030-ra Veszprém MJV közigazgatási területén a közlekedési eszközökkel megtett kilométerek 35 százaléka közösségi eszközökkel, 10 százaléka kerékpárral történjen úgy, hogy a közösségi közlekedés járműparkja 10 évnél ne legyen öregebb és legyen környezetbarát.
  1. 2030-ra Veszprém MJV közigazgatási területén az ivóvízellátás legyen biztonságos és folyamatos, a lehullott csapadék 60 százaléka kerüljön hasznosításra.
  2. 2030-ra Veszprém MJV közigazgatási területén az egy főre jutó zöldterület aránya érje el a 25 m2-t, illetve a környező (10 km) területek erdővel borított aránya a 10 százalékot.
  3. 2030-ra egy öko-intelligens monitoring rendszer kiépítése, mely rendszer célja az egyes célok monitorozásán túl, a tájékoztatást és értékelést is valós időben megoldja, így segítve elő a társadalom környezeti tudatformálását.

[/stextbox]






[fbcomments]