Amikor Vass Sándor szövetségi kapitánysága alatt Japánban negyedik lett a magyar férfi-kézilabdaválogatott, 11 veszprémi játékos volt a keretben. Nem mellesleg Vass volt a Fotex KC Veszprém vezetőedzője is. A Fotex akkor a bajnoki cím mellett a Kupagyőztesek Európa Kupájában döntőt játszott és második helyen végzett.
A londoni olimpián a Mocsai Lajos vezette nemzeti együttes szintén a negyedik helyet szerezte meg. Mocsai tizenötös keretében nyolc veszprémi kapott helyet. Az MKB Veszprém mestereként a bajnoki és kupagyőzelmek mellett együttesével megnyerte a KEK-serleget is! Ő is törekedett arra, hogy minél több veszprémi játékos kapjon helyet a válogatottban, akik végig szem előtt vannak, és adhatják a címeres mezes gárda gerincét. Volt balhé is. Amikor Iváncsik Tamás a bokasérülése után mindent megtett azért, hogy felépüljön és egészségesen állhasson rendelkezésre, a kapitány mégis kihagyta a Londonba utazók közül. Így a testvérpáros közül csak Iváncsik Gergő volt ott a sikeres gárdában.
A két világversenyen elért kiváló teljesítmény – azóta sem volt ilyen – egyik oka tehát az volt, hogy a legerősebb magyar csapatra építették a válogatottat elismert, nagy tudású szakemberek vezetésével.
Laikusként, a sportágat évtizedek óta figyelve sokat gondolkodtam azon, hogy ebben a rohamosan változó, pénzcentrikus világban miként lehetne valahogy stabilizálni a válogatott teljesítményét. Mert valaminek végre történnie kellene. Meggyőződésem, hogy a Vass–Mocsai-vonal elképzeléseit követve érdemes lenne egy hazai klubcsapatból válogatott együttest alakítani. A Veszprém és a Szeged kivételével. Ők már szinte belebetegednek a Bajnokok Ligája szereplésekbe és a trófea megnyerésébe – a Pick tíz éve még csak az FF4-be jutás lehetőségébe –, ezért szinte csak külföldiekkel képzelik el lehetséges sikereiket. Ami nem járható út a válogatottunk szempontjából. Kifejezetten káros ez a szemlélet.
Ezért azt gondolom, hogy a Fradi vagy a Tatabánya lehetne az a centrum, amelybe összerakható lenne a teljes magyar válogatott keret, amely indulója lehetne a hazai bajnokságnak is. Mert ebben a két városban infrastrukturálisan is adottak a feltételek erre a feladatra. És igen, ha a futballban lehet a nemzetközi piacon kevésbé jegyzett külföldi focistáknak húszmillió forint feletti fizetést adni, akkor miért ne lehetne magyar fiúknak is hasonlót ajánlani. Dobják össze ezt a pénzt azok, akiknek százmilliárdok jutottak a közös kasszából, így ez a projekt megvalósítható lenne. Hozzák haza Máthé Dominikot, Fazekas Gergőt, Hanusz Egont, Leimeter Csabát, Rosta Miklóst, Zoran Ilićet! Rakják hozzájuk az itthon játszó magyar klasszisokat, Székely Mártont, Borbély Ádámot, Andó Ariánt, Bánhidi Bencét, Bodó Richardot, Ligetvári Patrikot és a többieket. Valamint az utánuk következő tehetséges generációt, amelynek tagjaira számítana a szövetségi kapitány. És igen, mindenki kapja meg azt a fizetését, juttatását, amit külföldön vagy itthon keres! Ezzel a keret egy éven belül biztos, hogy az Európa-liga részvevője lenne. Egy közösségként a nemzetközi porondon játszanának folyamatosan, és így, magyar válogatottként vennének részt a különböző tornákon. Az sem kizárt, hogy az itthoni két gigaklubot is megszorongatnák. Így akár az is kiderülhetne, hogy lehet-e magyar játékosokból BL-csapatot építeni. Mert akkor még a BL-csoportkör is megcélozható lenne. Szerintem egy olimpiai ciklust próbaként feltétlen megérne. Miközben a háttérben el lehetne kezdeni felépíteni egy új alapokra helyezett képzési rendszert…
Donát Tamás
A vezető képen Zoran Ilić, aki Hamburgban kézilabdázik a következő idényben
