Várjuk vissza őket tavasszal, figyeljük, ahogy a fészküket csinosítgatják, lessük, kikeltek-e már a fiókák, aztán féltőn-szomorúan elbúcsúzunk tőlük, amikor véget ér a nyár. A gólya talán a legkedvesebb madarunk. Mesék, gyermekmondókák főszereplője, egy-egy példányuk pedig igazi sztárrá válik a lakóhelyén.
Az Árpád utcai gólya idén minden eddiginél jobban belopta magát a veszprémiek szívébe. Úgy jár-kel közöttünk, mintha az lenne a természetes gólyalét. Köszönet a régi Tapóból lett társasház lakóinak, hogy elnézik neki, ha épp az autójuk tetején van kedve megpihenni, meg hogy az udvarukon sétálgatva vagy a kerítésükön álldogálva potyogtatja a „potyogtatnivalót”. Láttam már róla videót, amint épp a közeli fodrászat üvegajtaján nézeget befelé, meg olyat is, amikor egy autó előtt bandukol komótosan az út kellős közepén.
Nagy vagány ez a gólya, szeretjük! – írta valaki az egyik veszprémi közösségi oldalon. Vagány bizony, és ami azt illeti, elég veszélyesen él. Amikor nemrég kis híján elütöttem, mert pont előttem szelte át a levegőt úgy a szélvédő magasságában, a frász tört ki miatta. Arra gondoltam, kellene az autósoknak valami figyelmeztetés, nehogy itt érje utol a végzete. Hiszen több ezer kilométert repült, míg hazaért, fönt a fészekben lassan kikelnek a fiókái, vigyáznunk kell rá, ha már ő ilyen félvállról veszi a civilizáció veszélyeit.
Megkerestem egy ismerőst, el tudnának-e a cégüknél készíteni két figyelmeztető táblát. És a mese, ami végül valósággá vált, elkezdődött… A táblákat legyártották, ingyen, barátságból, gólyaszeretetből. Zsebe Ágit és a kolléganőjét, Kingát illeti érte az elismerés. Hazafelé, hónom alatt a táblákkal, kinéztem két alkalmas villanyoszlopot. De a kihelyezésükhöz is segítségre volt szükségem. A Facebookra írtam ki a kérést, amire pár órán belül többen is jelentkeztek.
A leggyorsabb közülük Adamecz Zoltán volt, a „mindenlébenkanál”, a „kötekedő”, aki hajlamos hatalmas vitákba bonyolódni bárkivel, akivel amúgy jókat lehet dumálni bármiről és aki igazi lokálpatriótaként gyakran áll ki jó ügyek mellett. Feleségével, dr. Kovács Eszterrel kocsiba pattantak, felszerelkezve fúróval, létrával, dróttal és mire kettőt pislogtam, már a helyükön is voltak a táblák.
Jó érzés, hogy ilyen gyorsan, ilyen magától értetődő összefogással is meg lehet oldani dolgokat. Hogy nem csak a mesékben történnek csodák. Hogy jó emberek vesznek minket körül, akkor is, ha néha úgy érezzük, elsilányult és megérett a pusztulásra az emberiség. Csak oda kell figyelni, csak észre kell venni. Ehhez néha egy vagány gólya is elég.
Fotók: a szerző
