Úgy hírlik, január elsejéig kiköltöztetik a veszprémi Színészház lakóit. Pontos információt arról nem kaptunk, hányan és hova költöznek. Mintha valami titok övezné a történetet, pedig nem. A ház üzemeltetése veszteséges.
Információink szerint a Színészház lakóinak december 31-én lejár a bérleti szerződésük. A jelekből ítélve ezt követően lakat kerül a házra és nyilván üresen marad. Ez idáig a Petőfi Színház üzemeltette a létesítményt, az intézmény kötötte a bérleti szerződéseket, fizette a költségeket, de ez évi 16 millió forintos veszteséggel járt, amit a költségvetése már nem tud elviselni.
A színház tavaly veszteséggel gazdálkodott, ezért a költségvetési előirányzat módosítását kérelmezte, amit egy évvel ezelőtt meg is kapott. Így jutott még 70 millió forinthoz, aminek a felét idén kigazdálkodta, azaz volt akkora megtakarítása, hogy törleszteni tudott, a másik fele vissza nem térítendő támogatás.
Nem először kíván megválni a színház az épülettől, amely jelentős gépészeti felújításra és tatarozásra szorul. Most azonban már olyan állapotba került, hogy kozmetikázni nem lehet, s a színház szívesen megválna a kolonctól. Porga Gyula polgármester szerint az önkormányzat, méltányolván a színház külső és belső nehézségeit, amelyek úgymond egy színház életében előfordulhatnak, tavaly jóváhagyta az előirányzati módosítást és jövőre már magára veszi a Színészház gondjait. Leszögezte, hogy a színház költségvetése jelenleg stabil, sem az önkormányzat, sem Oberfrank Pál igazgató nem szeretné, hogy az esetleges pénzügyi gondok a minőségi munka rovására menjenek. Ennek a kívánságnak megfelelően a Színészház sorsa egyelőre megpecsételődött.
Porga Gyula polgármester mindenkit megnyugtat: senki sem kerül az utcára, és akár a házban maradhatnak azok, akik így kívánják vagy nincs más megoldásuk. Még nem ismeretes, hogy milyen forrásokból újítható fel az épület, amelyet majdan az önkormányzat hasznosíthat.
[stextbox id=”grey”]A szép múltú Színészházban 45 lakás van, kétszobás, másfél, egyszobás és garzon. Nem kaptunk pontos választ arra, ma hányan lakják. Információink szerint rezsivel együtt ötvenezer az egyszobás, hetvenezer a kétszobás lakás bérlete. A becslések szerint a tatarozás és az épületgépészet felújítása a többi ráfordítással együtt elérheti a 100 millió forintos költséget is.[/stextbox]