A hétvégéig tart a Veszprém Kukac szerkesztőségének és barátainak adománygyűjtése az Otthont az Állatoknak Alapítvány javára. A Jó szívvel az állatotthonért akciónk védnöke, Éles József mellett Veszprém ismert emberei segítik a kezdeményezésünket.
Ezúttal egy kutyaterapeutával és egy művésszel beszélgettünk. Jánoska Anikó és Géczi János vallomása.
Jánoska Anikót és kutyáit üdvrivalgással fogadják az óvodákban. A szépséges golden retrieverek fajtájuk minden jó tulajdonságával vonzzák a gyerekeket. Gyönyörűek, harmonikusak, kiegyensúlyozottak, ezért is alkalmasak arra, hogy a gyerekekkel bensőséges kapcsolatba kerüljenek.
– Nagyobbik lányom kezdett el kutyákkal foglalkozni – meséli Anikó. – Számtalan bemutatón díjakat is nyertek. Miután a lányom Angliában vállalt munkát, Abey és Winnie rám maradt. Velük kezdtem el a terápiás munkát.
Kutyái elvégezték a terápiás tanfolyamot. Két sikeres vizsga után ő lett a hivatalos felvezetőjük. A munkát az Egry úti óvodában kezdték. A csoportban imádták a kutyákat. Olyannyira, hogy a lánygyermek lassan már befejezi a gimnáziumot, de ő és a kutyái még mindig rendszeres vendégek az óvodában.
Érdekes megtapasztalni, hogy a kicsik a négylábúak társaságában nyugodtabbá válnak, felszabadultak lesznek.
– Járunk iskolákba is, ahol örömmel látjuk, hogy a csemeték könnyebben oldanak meg nehéz feladatokat kutyák között. Olyankor nem a teljesítménykényszer vezérli őket. Egyszerűen csak szeretnének minél többet játszani a kutyákkal. Jelenlétük a megoldásokra ösztönzi az apróságokat. A motiváció szerepét minden alkalommal megtapasztaljuk – állítja Anikó, aki kutyáival minden hónapban tart foglalkozást a megyei könyvtárban, a gyermekintézményekben pedig hetente.
Mostanság egyre kevesebb gyerek kerül kapcsolatba állatokkal. Nincs reális képük sem róluk, sem viselkedésükről, gondozásukról. A rendszeres terápiás foglalkozásokon fokozatosan ismerik meg az állatok jellemzőit. A kutyák speciális készségek fejlesztésére is használhatók, például a finommotorika fejlesztésére. A kutyákat ma már a végső útra készülők segítésére is használják. A hospice alapítványok csodákat mesélnek az utolsó találkozásokról. Anikó vizsgázott kutya-fizioterápiából is. Tudásával a kutyák gyógyulását segíti műtétek után, vagy súlyos betegségek esetén.
Fotók: Jánoska Anikó és a szerző
Veszprémet Dugónak köszönhetem
Géczi Jánost az első kutyás élményeiről kérdeztük.
– Még nem tudtam járni, ezért bemásztam a kutyaólba, melynek gazdája nagytestű kuvaszféle volt. Hattyú névre hallgatott – meséli mosolyogva a többféle művészeti ágban is alkotó tudós. – Nem bántott, mégis különös élményem fűződik hozzá, amit nagyszüleim fejtettek meg. Gyermekként fehérnek képzeltem az ördögöt, s mi tagadás, féltem tőle. Ez a gyönyörű állat mellső lábaival esténként fölkapaszkodott az ablakhoz, amellyel szemben volt a helyem az asztalnál. Kicsi lehettem, nem ismertem föl Hattyút. Emiatt sokáig szorongtam.
Géczit Veszprémben sokan ismerik, kutyáival rendületlenül rótta a megyeszékhely utcáit.
– Az első kutyám nagyon későn került hozzám. A színház akkori igazgatójának, Hegyeshalmi Lászlónak a jóvoltából lettem kutyás. Tőle kaptam Dugót, kistestű puli volt, 12 évig élt velem. Neki köszönhetem Veszprémet. Napi háromszori sétánkon minden zugát bejártuk. Az ő leszármazottja, Adél volt az őse a fél veszprémi művészvilág kutyáinak. Fenyvesi Ottótól Martinovics Tiborig sok veszprémi művésznek lett pulija.
– Buborék már nem ennek az alomnak a leszármazottja, ugyanis időközben Almádiba költöztem, később Csányi Vilmosék is. Ő választotta nekem a kutyájához, Jankához leginkább hasonlóként, hogy majd szeressék egymást. Ami így is van.
Tanúsíthatom: az ŐsziKÉK közösen írt könyv balatonalmádi bemutatóján mindkét állat jelen volt, végtelen türelemmel viselték gazdáik szereplését.
– Jól neveltek, ez kétségtelen. Sok nyilvános estre cipeljük őket magunkkal, amit egészen kiválóan tűrnek – mondja Géczi.
A városban legendás négyest alkotnak: Csányi, Géczi, Janka és Buborék közös sétáira sokan figyelnek. Nem féltékenyek a kutyák az „akadémiai” beszélgetésekre?
– Tökéletesen elvannak egymással. Inkább mi vagyunk féltékenyek rájuk. Négyszeres a kommunikáció köztünk, egymásra is pásztorkodunk. Megtanították a természettel való együttélést, hogy nem pusztán intellektuális oldalról élhető a világ. Az animális révén a mindenség egyik képviselői vagyunk.