Közérzet / Kultúra · 2018.11.09.

KULTURÁLIS FŐVÁROS – Százoldalnyi bizalom és pozitív energia

Az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre pályázó három település – Veszprém, Győr és Debrecen – polgármesterei ma adták le pályázataikat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságán. Veszprém és a régió végleges pályázati anyagának elkészültéről tegnap tartottak sajtótájékoztatót.

Porga Gyula polgármester elmondta, hogy egy közel három éve tartó folyamat fontos mérföldkövéhez érkezett a város. A százoldalas pályázatban rengeteg munka, fáradság, konfliktus és verejtékcsepp sűrűsödik, ugyanakkor óriási bizalom és olyan erős együttműködés Veszprém, valamint a régió települései, szervezetei, lakosai között, amit a pályázat eredményétől függetlenül is meg kell őrizni. Nem fesztiválvárosi pályázatról van szó – tette hozzá –, hanem közösség- és városfejlesztési projektek összességéről. Ehhez előbb a problémák és igények feltérképezésére volt szükség – a kicsi álomdarabkákból így született meg az a nagy, közösségi álom, amely 2023-ra megvalósulhat, ha a nemzetközi zsűri nekünk ítéli oda a kitüntető címet. A polgármester egyúttal köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik bármit hozzátettek az eddigi sikerhez.


EKF logó fekvő-p1 CSAK HU

Laposa Zsófia borász, a pályázat egyik nagykövete az összefogást olyan szükséges szövetségként jellemezte, amely mindenkit előre visz. A régiónak éppúgy szüksége van Veszprémre, mint Veszprémnek a régióra, az együttműködés az egyéneket és a közösségeket is erősebbé teszi – mondta. A pályázatot Mike Friderika, a Hétfa Kutató és Elemző Központ munkatársa fogalmazta meg. Ő arról beszélt, hogy az első kör az álmodozás időszaka volt, a cél pedig, hogy bejussunk a második körbe. Miután ez sikerült, a zsűri észrevételeit figyelembe véve kezdték meg a projektek továbbgondolását, felépítését. Ötéves időtávlatban ez nem volt könnyű feladat, ahogyan a város és a régió együttműködésének konkrét megfogalmazása sem, de a közös törekvés eredményeként végül egy olyan pályázati anyag született, amely bizakodóvá teszi az érte munkálkodókat.

Mike Friderika, Porga Gyula, Laposa Zsófia, Mészáros Zoltán a tegnapi sajtótájékoztatón

Mike Friderika, Porga Gyula, Laposa Zsófia, Mészáros Zoltán a tegnapi sajtótájékoztatón

Mészáros Zoltán, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. ügyvezetője a nagyszabású elképzeléseket kísérő részletekre hívta fel a figyelmet. A pályázatban közel hatvan jelentős projekt szerepel, ezekből akár kétezer program is születhet. Amennyiben Veszprémet hirdetik ki győztesnek, az ajtóink, a telefonjaink és a mailboxaink mindenki előtt nyitva állnak majd, akiknek a programba illő ötleteik vannak – fogalmazta meg a tegnapi találkozó egyik fontos üzenetét. Bemutatta egyúttal a sajtótájékoztatón közreműködő négy fiatalt, akik épp a húszemeletest festették játékossá, szerethetővé. Máthé Mihály, Szeifer Hanna, Vaszily Gábor és Gerstmár Anna munkáit szívesen megnéznénk a valóságban is. Veszprém értük, velük és nekik szeretne 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lenni, megalapozva azt a jövőt, amiben az elkövetkező generációk élni fognak – jegyezte meg a polgármester.

A pályázat közreműködői a mai leadást követően sem dőlhetnek hátra. December 12-én ismét városunkban fogadják a nemzetközi zsűrit, másnap pedig egy másfél órás prezentáción kell az elképzeléseket bemutatniuk. Az eredményhirdetésre december 14-én délben kerül sor, a teljes pályázati anyagot ezt követően hozzák nyilvánosságra. Addig is egy rövidített verzió már mától olvasható a Veszprém 2023 és a polgármesteri hivatal honlapján.

A résztvevők valamennyien azt remélik, hogy Veszprém neve hangzik majd el győztesként december közepén és január elsején nekifoghatnak a megvalósításnak, hogy 2023-ra mindaz készen álljon, amivel Európa Kulturális Fővárosaként büszkélkedni szeretnénk. De ha nem, a sok munka, ötlet, bizalom és felhalmozódott pozitív energia akkor sem fog kárba veszni. Talán lassabban és kevesebb pénzből, de az elképzeléseket mindenképpen igyekeznek megvalósítani – ígérte a polgármester.






[fbcomments]