Kultúra · 2016.01.23.

KULTÚRA – Versekkel ünnepel a múzeum

Weöres Sándor munkásságát, életét bemutató interaktív vándorkiállítás érkezett Veszprémbe a magyar kultúra napja alkalmából.

A Megmozdult szótár hivatalos megnyitóján előbb S. dr. Perémi Ágota, a tárlatnak otthont adó Laczkó Dezső Múzeum igazgatója idézte fel az idén 193 éves Himnusz születésének történetét annak papírra vetésétől megzenésítésén át hivatalossá válásáig, egészen 1989-ig, amikor is a január 22-ei „születésnap” a magyar kultúra napja lett.

Brányi Mária szintén a történet rövid ismertetésével kezdte, majd hozzátette, január 22. az elmúlt negyedszázad során fontos és kiemelkedő ünneppé vált. Az alpolgármester úgy vélte, „ugyanakkor feltétlen szólnunk kell arról is, hogy Kölcsey plasztikus sorainak papírra vetése óta a honszerelem földrajzi értelemben már nem csak egy hazához láncolja a magyarságot. A 20. század mindmáig feldolgozatlan történelmi csapássorozata határokkal szabdalta, a világ távoli pontjaira vetette a magyarságot… Éppen ezen a napon megérthetjük és hirdethetjük, a kulturális közösség mindig össze fog kötni bennünket, határainkon belül és kívül élőket egyaránt.”

muzeum5A tárlat létrejöttéről Hegyi Katalin irodalmi muzeológus, kurátor beszélt a megnyitón, aki emlékeztetett, a gondolat Weöres Sándor születésének 100. évfordulóján, 2013-ban született meg, kötelességüknek érezték, hogy a 20. század egyik legnagyobb zsenijének kiállítást rendezzenek. A legnagyobb probléma azonban az volt, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében semmi nem volt, ami egy hagyományos irodalmi tárlatra alkalmas lett volna. Ugyanakkor ez szerencse is volt, hiszen ez nem is illett volna Weöres Sándorhoz, aki egész életét a költészettel való kísérletezésnek szentelte.

A tárlat interaktív részét adó kreatív nyelvi játékok összeállításában a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kreatív technológia laborjának munkatársai segítették őket, ötletekkel és szoftverekkel egyaránt. Emellett nem hiányoznak a kiállításról a hagyományos elemek sem, a tíz tematikus táblán Weöres Sándor „mesél” nekünk szüleiről, szülőföldjéről, mestereiről, barátairól, feleségéről, gyerekversekről, és megjelennek ilyen módon politikai írásai is. Utóbbiak kapcsán Hegyi Katalin felidézte az 1933-ban, alig húszéves korában írt, Hitler című versét („A dermedt Föld figyelme jégcsapként lóg a bajuszán.”). Mint mondta, Weöres zsenialitását épp az mutatja, hogy már 1933-ban pontosan tudta, érezte, hogy ebből túl sok jó nem születhet.

A kiállításon gyerekek és felnőttek egyaránt jobban megismerkedhetnek Weöres Sándor költészetével és életével, elmélyülhetnek verseiben például a versfoltozással, versrajzzal, gondolatfújással vagy a 3D versleképezéssel.

Az eszközök használata, a játékok „titkának” kiderítése a megnyitót követően nem ment mindenkinek könnyedén elsőre, de ez ne vegye el senkinek a kedvét, a felkészült teremőrök a látogatók segítségére sietnek, ha szükséges.

A Petőfi Irodalmi Múzeum vándorkiállítása április 17-ig tekinthető meg (hétfő kivételével).

Drahos Nikolett

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!