Kék / Közérzet · 2016.03.02.

KÖZLEMÉNY – Felébredt a Főgáz

Megjelent pár cikk a sajtóban (írásunkat itt olvashatják), erre a Főgáz rögtön meghosszabbított nyitva tartással várja a héten a fogyasztókat, hogy minél könnyebb legyen a hibás adatok alapján kiállított számlákkal kapcsolatos ügyintézés.

A Főgáz közleménye szerint a dél- és közép-dunántúli megyékben nyolc irodában várja azokat a „bediktálós” fogyasztókat, akiknek problémájuk van a 2016. február 9. és február 23. között kiállított számláikkal.


Mint írják, a múlt héten (?) fedezték fel, hogy az E.ON-tól kapott adatok hibásak. A márciusi diktált mérőállás – amennyiben az a diktálási időszakban érkezik – alapján készülő számlában reklamáció nélkül is kiegyenlítik majd a túlszámlázást, de ettől függetlenül a szolgáltató mindenkinek lehetővé teszi az azonnali korrekció lehetőségét. A gyorsabb ügyintézés érdekében pedig most hosszabb nyitva tartással várja a fogyasztókat a Főgáz az érintett megyékben: hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken 8–17 óriáig, szerdán 10–20-ig várják a fogyasztókat, március 5-én, szombaton pedig 8–14 óra között lesz nyitva a veszprémi ügyfélszolgálat is (Budapest út 6.).

Emellett a Főgáz online ügyfélszolgálata a nap 24 órájában elérhető, a regisztrációhoz szükséges adatok megtalálhatók a számlán. A telefonos ügyfélszolgálaton szintén kibővített létszámmal fogadják a hívásokat a helyi tarifával hívható 06-40-474-474 telefonszámon 8–18 óra között, illetve csütörtökönként 8–20 óra között.






[fbcomments]