Leváltották Katanics Sándort a pénzügyi bizottság éléről, de nem választottak meg helyette mást. Az intermodális csomópont sikertelen pályázata és az egy éve megígért uszoda is szóba került a csütörtöki közgyűlésen, és megtudhattuk, melyik képviselő az, aki egy teherautóval keresztülhajtana a migránsokon. „Hátramenetben is, biztos, ami biztos.”
Napirend előtti kérdésében Gerstmár Ferenc (LMP) arra volt kíváncsi, milyen feladatokat végzett az elmúlt egy esztendőben Némedi Lajos, mint uszodafejlesztésért felelős alpolgármester. Emlékeztetett, tavaly év elején született kormányhatározat arról, hogy négymilliárd forintos állami forrásból megvalósuló beruházásként Veszprémben versenyuszoda létesülhet. Arról kért tájékoztatást, hogy az azóta eltelt több mint egy év során milyen feladatokat látott el ebben a minőségében, illetve hol tart most az uszoda építésének előkészítése.
Válaszában Némedi Lajos kifejtette, februárban készült el az önkormányzat megrendelésére egy előzetes megvalósíthatósági tanulmány, amelyet márciusban továbbítottak az illetékes minisztériumnak, és várhatóan az áprilisi közgyűlésen döntenek az uszoda leendő helyszínéről. Mint mondta, biztos benne, hogy a létesítmény megépül. Gerstmár Ferenc üdvözölte a híreket, ugyanakkor sajnálta, hogy az elmúlt egy évben csak csepegtették az információkat, és hiányolta, hogy ezt az előzetes tanulmányt sem a lakosság, sem a közgyűlés nem ismerhette meg.
Mikor konzultálunk már?
Mint arról már beszámoltunk, ismét módosította a társadalmi konzultáció határidejét a közgyűlés. Katanics Sándor úgy fogalmazott, a januári döntéskor nyilván jól átgondoltan határozták meg a határidőket, most mégis már másodszorra kell javítani – ezúttal május 31-ig szeretnék lebonyolítani a 2020-ig tervezett beruházásokkal kapcsolatos konzultációt. A Demokratikus Koalíció képviselője szerint nem elegáns megoldás, hogy nem önálló napirendként, hanem így „eldugottan” tárgyalnak róla, és így az indoklás is elég szegényes.
Ki olvassa a Magyar Közlönyt?
Katanics azt is felvetette, a leendő kérdőívből kikerül-e az intermodális csomópont, a fejlesztésre ugyanis nem nyert pénzt a város. (Erről elsőként a Veszprém-kukac számolt be, írásunkat itt olvashatják.) Az ellenzéki városatya úgy érzi, amióta nem fideszes a körzet országgyűlési képviselője, Veszprém minden nagyobb volumenű beruházásnál késedelmet szenved, és így lemaradunk más városokhoz képes. Brányi Mária alpolgármester reagálásában azt mondta, nincsenek információi arról, hogy a pályázatunk vesztes pozícióban lenne. Porga Gyula polgármester azt javasolta, Katanics a jelenlegi országgyűlési képviselőt, Kész Zoltánt is noszogassa az ügyben, hiszen az érdekképviselet nem csak a város feladata. A kérdőív újabb késése kapcsán pedig azt mondta, a gyorsaságnál fontosabb az alaposság és a jó minőség.
Később Gerstmár Ferenc fel is olvasta a Magyar Közlönyben megjelenteket, miszerint Veszprém nem szerepel az intermodális csomópont nyertesei között, és megkérdezte, van-e terv, hogy miként jussunk más forráshoz, hogy a megvalósíthatósági tanulmányra elköltött félmilliárd forint ne ablakon kidobott pénz legyen. Ekkor már Brányi Mária is képben volt, és elmondta, ha lesz következő forrás, akkor megpróbálunk hozzájutni. Porga Gyula elismerte, hogy a most szétosztott 42 milliárd forint állt rendelkezésre a pályázó városok számára, de hozzátette, információik szerint lesz újabb negyvenmilliárdos forrás erre a célra. Persze az összes igényt ez sem fedezi még, a városoknak összesen 140 milliárdra lenne szükségük.
Üres marad az elnöki poszt
Fideszes igenek és ellenzéki nem szavazatok mellett váltották le Katanics Sándort a pénzügyi bizottság éléről. Porga Gyula nagyon sajnálta, hogy egyáltalán meg kellett tárgyalniuk ezt a napirendet, és hogy nekik kellett levonni az ügyben a konzekvenciákat. A bizottsági tagsága megmarad egyébként. Hozzátette, nem kívánják felrúgni a választások utáni konszenzust, így amennyiben a Demokraták Veszprémért frakció nem él a „jogával”, és nem jelöl új elnököt, akkor nem töltik be az elnöki posztot más képviselővel.
Hartmann Ferenc ellenzéki frakcióvezető szerint, ahol ezt a nemtelen eljárást megengedik maguknak, ott nem demokrácia van, hanem Fidesz–KDNP rendszer. Czaun János hiányolta Katanics bocsánatkérését, amellyel szerinte elkerülhette volna a leváltását, és arra buzdított minden veszprémit, mondja ki bátran, amit gondol, és ő személy szerint senkit nem fog beperelni a véleményéért.
Ki ütné el a migránsokat?
Katanics nem tágított, hozzászólásában azt firtatta, miért nem kérték számon és miért nem szólították fel lemondásra például a térség volt országgyűlési képviselőjét, a fideszes Horváth Zsoltot, amikor jogerősen elítélték zugírászatért, vagy miért nem kértek elnézést, amikor a veszprémi bűnmegelőzési bizottság korábbi fideszes elnökét (Hudvágner Tamást – a szerk.) emberölési kísérlet gyanújával letartóztatták. És azt is sérelmezte, hogy szótlanul tűrik az egyik fideszes önkormányzati képviselő facebookos kommentjét.
(Amit nem ismételnénk meg, viszont az alábbi képen olvashatják a bejegyzést és a minősíthetetlen hozzászólást is.)
Forgóné Kelemen Judit (Jobbik) azt tudakolta, Katanics elnöki munkájában találtak-e bármi kifogásolnivalót. Porga Gyula elmondta, nem merült fel ilyen kifogás. Emiatt Forgóné szerint ennek a politikai csatának nem itt lenne a helye, a következő választáson, 2019-ben a polgárok majd véleményt mondhatnak Katanics Sándorról.
A pénzügyi bizottság így elnök nélkül működik tovább, az üléseket az alelnök vezeti majd le. Az a Baumgartner Lajos, akinek az előző ciklusban le kellett mondania a tulajdonosi bizottság elnöki posztjáról a Várkert pályáztatás nélküli bérbeadása miatt.
[stextbox id=”grey”]
Mi történt a Várkert-ügyben?
A Vár utca 17. szám alatt működő, Várkert nevet viselő szórakozóhely épülete az önkormányzat tulajdonában volt, a Művészetek Háza kezelésében. A korábbi bérlővel 2011-ben bontottak szerződést, mondván, nem fizetett bérleti díjat, azonban később kiderült, az illető több tízmillió forintot költött felújításra, állagmegóvásra, csak ennek elszámolásából adódott a vita. Ez azonban már mindegy volt, hiszen az új bérlővel már szerződést kötöttek, akkori hírek szerint másfél éves tárgyalás után. Csakhogy ezt semmilyen pályáztatás nem előzte meg, mindössze a Baumgartner vezette tulajdonosi bizottság tárgyalta meg és döntötte el. Ráadásul az új bérlő akkoriban „költözött el” a Seychelles-szigetekre, az offshore társaság tulajdonosi háttere így nem volt felkutatható (a városi pletykák szerint a B. testvérek strómanjai voltak).
A botrány hatására akkor Porga Gyula úgy nyilatkozott, a pályáztatás hiánya miatt semmisnek tekintik a szerződést, és felszólították az új bérlőt, költözzön ki a Várkertből, aki viszont a bírósághoz fordult.
Az ügybe Baumgartner Lajos belebukott, lemondott bizottsági elnöki posztjáról, de úgy vélte, a politikai felelősség nemcsak őt terheli, hanem a polgármesteri hivatalt is, mert nem figyelmeztették hogy a vagyonrendelet értelmében pályáztatás nélkül nem lehet önkormányzati ingatlant bérbe adni. (Mellesleg már ötödik éve vezette az ingatlanokért is felelős gazdasági, későbbi nevén a tulajdonosi bizottságot.)
[/stextbox]
Drahos Nikolett