Tűt sem lehetett leejteni csütörtökön a testületi ülések szokásos színterén, a veszprémi városháza Kossuth termében. Pedig a napirendi pontok semmi olyan szenzációt nem ígértek, ami miatt érdemes lett volna tolakodni a helyekért. Később kiderült, miért is a tumultus: többen kisebb flashmob keretein belül szorgalmazták Stigelmaier Józsefné fideszes képviselő lemondását.
A rutinosan egyhangúnak ígérkező testületi ülést (tavalyi költségvetésről szóló beszámoló és az idei költségvetés módosítása, az uszoda építésének színhelye, ami már ismert, lesz műfüves focipálya, rendelet elfogadása tanulmányi ösztöndíj alapításáról, beszámoló a város közbiztonságáról), csakúgy, mint máskor, a napirend előtti események tették színesebbé. A napirendi pontok megvitatását megelőzte dr. Ipsits Csaba ezredesnek, a veszprémi rendőrkapitányság vezetőjének kimerítő és részletes beszámolója a város közbiztonsági helyzetéről.
Ürgék autonómiája
Gerstmár Ferenc LMP-s képviselő napirend előtti, parkolással kapcsolatos kérdése derültséget keltett a teremben. Úgymond, veszprémi polgárok keresték meg azzal, hogy az állatkert környékén élő védett ürgéket zavarják a füves területen parkoló autók. A murvás parkolók megtelte után ugyanis a füves területre irányítják az autósokat, ami „zavarólag hat az ürgepopulációra”. Porga Gyula polgármester szerint az ürgék nem is ott tanyáznak, hanem a Gulya-domb másik oldalán. Továbbá a város más részein is zöldfelületen parkolnak az autósok, és ez nem ütközik semmilyen jogszabályba. Gerstmár a saját szemével is látta a parkolóban a védett rágcsálókat. A parkolási mizéria szerinte megoldásra vár a Cholnoky-lakótelepi templom környékén is.
Százmilliók a kézilabdának
Hartmann Ferenc, a Demokraták Veszprémért frakcióvezetője „sajnálattal állapította meg”, hogy a Veszprémi Kézilabda Zrt.-ben történő pénzmozgásokról februárban feltett írásbeli kérdésére sehogyan sem kap választ, interpellációjával a többi között tulajdoni hányadokról, kölcsönfolyósításokról – kinek, mennyit és visszafizették-e – szóló kérdésekre kívánt választ kapni. Porga Gyula polgármester dátumokhoz kötött több száz millióról számolt be – amiről majd írásban is tájékoztatást kap a képviselő –, addig azonban meg kell elégednie azzal, hogy a kézilabdacsapat a veszprémiek nagy értéke – ami igaz is.
Oktatás és gyermekkórház
Katanics Sándor (Demokraták Veszprémért) azt firtatta, érzékeli-e a város polgármestere, hogy az önkormányzatnak is feladata lenne segíteni a pedagógusok által megfogalmazott követelések megismerése után a közoktatási intézményekben és a bölcsődékben felmerülő problémák megoldását? Amire azt a választ kapta, hogy természetesen, a jogszabályokkal összhangban.
Forgóné Kelemen Judit jobbikos képviselő a jobb sorsra érdemes egykori gyermekkórházról tett fel kérdést. Emlékeztetett arra, hogy tavaly májusban a közgyűlés és a Heim Pál Alapítvány között együttműködési megállapodás született a Heim Pál Mesekórház Gyermek-egészségügyi, Mentálhigiénés és Életmód Központ létrehozásáról. Azóta eltelt közel egy év, történt-e valamilyen előrelépés az ügyben? – kérdezte. A válasz egyértelmű: nem történt. „Az állam pontos hasznosítási tervet kért, ez jelenleg is készül, ennek benyújtása után reménykedhetünk abban, hogy pozitív elbírálása után hamarosan újra hasznosíthatjuk a régóta elhanyagolt épületet” – hangzott a polgármesteri válasz.
Dakota depó
Ismét fellángolt a vita a királyszentistváni hulladéklerakó körül (írásunk itt olvasható). Hartmann és Katanics megismételte a korábbi sajtótájékoztatójukon elmondottakat arról, mit tapasztaltak a helyszínen. Czaun János (Fidesz–KDNP), a szilárdhulladék-kezelési önkormányzati társulás elnöke szerint Hartmann Ferenc illetéktelenül hatolt be az üzem területére, arrogáns volt és provokált, amit a képviselő tagadott. Czaun felszólalását dakota közmondással tette cizelláltabbá: vízben halak vannak, levegőben madarak, hulladéklerakóban pedig hulladék, tette érthetőbbé a helyzetet. „Ezek után mi következik? Vajon az lesz a következő, hogy Hartmann Ferenc magánlakásokba fog behatolni, és ott fog fotókat készíteni?” – hangzott a költői kérdés, és megtudtuk azt is, hogy az elnök rendkívüli ellenőrzést kért a szakhatóságtól, ami azóta megtörtént, szabálytalanságot nem találtak. Az ügyben azonban közel sincs vége még a vitának.
A vagy harminc napirendi pont tárgyalásának megkezdése előtt pattantak fel a helyükről a civilek, és táblákat tartva a fejük fölött Stigelmaier Józsefné fideszes képviselő lemondását követelték. A polgármester megkérte őket, hogy ne zavarják a testület munkáját. (A Stigelmaier-ügyről itt, itt, itt itt és itt olvashatnak.)
Sportuszoda kérdőjelekkel
Napirendre került és élénk vitát váltott ki az uszoda helyszínének kiválasztása és az ezzel kapcsolatos adásvételi szerződés. Gerstmár Ferenc, Hartmann Ferenc és Katanics Sándor is aggályosnak minősítette a szerződés tartalmát, mert az önkormányzat nem azzal a személlyel köti az adásvételi szerződést, aki a tulajdoni lapon szerepel. Gerstmár emlegette azt az időszakot, amikor az uszoda kampánytéma volt, és az ezzel kapcsolatos lakossági konzultációt, amelyet hosszú csend követett, most viszont kész tények elé állítják a testületet egy 460 millió forintos adásvételi szerződéssel, amely leginkább az eladó céljait szolgálná. A megvalósíthatósági tanulmányt is bírálta, mert egyértelműen az Aréna melletti terület mellett foglalt állást a Jutasi útival szemben. Brányi Mária alpolgármester szerint az uszoda és a mellette létesülő jégcsarnok parkolóhelyeivel kiküszöbölhetőek lesznek az MVM-meccsek idején keletkező forgalmi dugók. Az ellenzék nemmel szavazott.