Közérzet · 2022.09.21.

KORRUPCIÓ – 3000 milliárdot vehet el tőlünk az unió Orbán miatt

Az Európai Bizottság javaslata alapján akár 3000 000 000 000 forintot vonhatnak el Magyarországtól, mert szerintük olyan súlyos a korrupció hazánkban. Ez akkora összeg, hogy minden magyar emberre 300 ezer forint jutna belőle. Ennyivel kevesebb jut majd az ország fejlesztésére – írja a Nyomtass te is!

Az Európai Bizottság (EB) az uniós költségvetés védelme érdekében a jogállamiság elveinek magyarországi megsértései miatt nagymértékű pénzmegvonást javasol Magyarországgal szemben, de a döntést az Európai Unió Tanácsára bízzák. Ha a tanács elfogadja a bizottság javaslatait, akkor ez 7,5 milliárd euró, azaz mintegy 3000 milliárd forint blokkolását jelentené, ennyi pénztől esne el az ország. Ez az összeg a 2027-ig tartó költségvetési időszakra vonatkozó támogatások mintegy harmadának az elvonását jelentené. Az Európai Bizottság annyi egérutat adott, hogy ha a magyar kormány november 19-ig végrehajtja a saját maga által tett vállalásokat, és ezt a tanács is elfogadja, akkor nem lesz elvonás. Azt várják, hogy olyan hatékony intézkedéseket hozzanak, ami megakadályozza, hogy az uniós források jelentős részét egy szűk haveri kör kapja meg. Az Európai Unió megelégelte, hogy Orbán Viktor olyan korrupciós rendszert épített ki, amely óriási támogatási összegeket vesz el a magyar emberektől és csoportosít át a rokonainak, barátainak, valamint az általa kijelölt vállalkozói körnek. Nagy kérdés: az unió elhiszi-e Orbánnak, hogy a tervezett korrupcióellenes törvények valóban megállítják az eddigi, olajozottan működő pénzlenyúlást.

A Nyomtass te is! legfrissebb számának további témái:


– Tovább harcolnak a tanárok

– Magyarország már nem demokrácia

– Itt vannak a tűzifaprogram részletei

– Kilenc hónap alatt 39 százalékkal drágult egy nagybevásárlás

– A tartásdíj és az infláció

Olvassa, nyomtassa, terjessze! Innen tölthető le.






Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

[fbcomments]