Covid · 2021.11.29.

KORONAVÍRUS – Svájcban győzött a józan ész

A választók 62 százaléka támogatja a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseket – derült ki a Svájcban megtartott vasárnapi népszavazáson. Appenzell és Schwyz kanton kivételével győzött a józan ész. Az új szupervírus árnyékában ez talán magától értetődő is.

Nagyon sokan elmentek szavazni vasárnap Svájcban, ahol minden fontos kérdésben kikérik az állampolgárok véleményét. Ez volt a negyedik legmagasabb részvételi arány a nők szavazati jogáról tartott 1971-es népszavazás óta: hatvanöt százalékos. A végeredmény szerint a szavazók 62 százaléka elfogadja a vírus terjedését megakadályozó intézkedéseket. A védettségi igazolvány bevezetéséről szóló törvény értelmében szeptember óta csak azok látogathatják a tömeges rendezvényeket, akik felvették a kötelező védőoltást, illetve negatív koronavírus teszttel rendelkeznek, vagy igazoltan átestek a betegségen. Moziba, színházba, étterembe is csak így mehetnek.

Svájcban korántsem olyan szigorúak a járványügyi korlátozások, mint a környező országokban, ennek ellenére, főleg a német kantonokban megszaporodtak a tiltakozások. Ám mint a népszavazáson kiderült, végül is győzött a józan ész. Kisebbségben maradtak azok, akik nem vennének tudomást a rendkívüli helyzetről. Egyébként a szóban forgó törvény nem csak tilt és korlátoz, de több millió svájci frank segély kiosztását is lehetővé teszi a járványtól sújtott munkavállalóknak, illetve vállalkozásoknak.

Fiatalok között terjed az új Covid-mutáció

További hír a koronavírussal kapcsolatban, hogy megszólalt az a pretoriai doktornő, aki elsőként diagnosztizálta az omikronnak nevezett szupervírust. Enyhék a következményei, de nagyon gyorsan terjed, és furcsa szimptómái vannak – közölte a Jutarnji list a Daily Telegraph-ra hivatkozva. Dr. Angelique Coetzee elmondta: akiknél felfigyelt az új vírusmutációra, azok súlyos fáradtságra, fejfájásra panaszkodtak. Nem vesztették el az íz- és szagérzékelésüket, nem köhögtek, ami eddig jellemző volt. Egy hatéves gyermekkel a felgyorsult pulzusa miatt fordultak hozzá. Ezek a tünetek különböztek a korábbi szimptómáktól. Amikor egy súlyos fáradtságra panaszkodó család mind a négy tagjának pozitív lett a Covid-tesztje, a doktornő jelezte az állami szerveknek, hogy milyen változást észlelt. Az új Covid-mutáció elsősorban a fiatalok között terjed, akik az eddigi tapasztalat szerint könnyebben átvészelik. Kérdés, hogyan reagál majd rá az idősebbek szervezete. Mindenesetre a józan ész azt sugallja, nem árt az óvatosság, a védőoltás, a maszk, a gyakori kézmosás és a távolságtartás.

Képünkön svájci fiatalok maszk nélkül az adventi fénygyújtáskor. Fotó: F. N.

Szavazati arányok az egyes kantonokban





Hozzászólások

A hozzászóláshoz jelentkezzen be Facebook-fiókjába!