Aláírás mini / Közérzet · 2016.02.12.

KÓRHÁZ – A gyógyító szeretet erejével

II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta ünneplik a betegek világnapját február 11-én. Minden bizonnyal azért, mert 1858-ban a franciaországi Lourdes egyik sziklabarlangjában ezen a napon jelent meg Szűz Mária Bernadette Soubirous-nak, majd ugyanott gyógyító erejű, csodatévő forrás fakadt.

A világnap apropóján a megyei Csolnoky Ferenc kórházban ökumenikus szentmisét tartottak csütörtök délután. Az ünnepi szertartást a Csillag teremben összegyűlt hívek számára Márfi Gyula érsek, Steinbach József református püspök és Isó Zoltán evangélikus lelkész mutatta be. A megjelentek ezt követően átvonultak a nemrég elkészült onkológiai központba, ahol az egyházi vezetők megáldották az épületet. Márfi Gyula így fogalmazott: ez is egyfajta templom, megszentelt hely, ahol a betegeket a gyógyító szeretet veszi majd körül. A pácienseket és a központ dolgozóit egyaránt a Mindenható oltalmába ajánlották, a gyógyulóknak erőt, hitet és reménységet, a velük törődőknek pedig szerető szakértelmet kívánva.






[fbcomments]