Közérzet · 2021.02.08.

KONZULTÁCIÓ – Állatvédelemről világjárvány idején

Konzultációt hirdetni olyan témában (Covid-járvány), amit a kormánynak kellene megfelelő intézkedésekkel megoldania – pénzkidobás. Konzultációt hirdetni olyan témában, amelyre van megfelelő törvény, csak be kellene tartatni (állatvédelem) – szintén pénzkidobás, plusz figyelemelterelés az előzőleg említett problémáról.

A kormány online (ennek legalább nincs papír- és postaköltsége) állatvédelmi társadalmi párbeszédet hirdetett „az állatok jólétének növelése és a felelős állattartás terjesztése érdekében”. Ezt Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos jelentette be egy budapesti sajtótájékoztatón.


Magyarországon 1998 óta létezik állatvédelmi törvény, amely tavaly március 1-jén változott annyiban, hogy a településeken tapasztalt, állattartással kapcsolatos szabálysértéseket már nem a helyi jegyzőnél kell bejelenteni, hanem a megyei kormányhivataloknál, vagy a járási hivatalok által kijelölt állatvédelmi hatóságoknál. Ezzel a központosítással tulajdonképpen a korábbinál bonyolultabbá és hosszadalmasabbá váltak az eljárások, tehát ez a jogszabályváltozás egyáltalán nem járult hozzá az állatok jólétének növeléséhez, illetve a felelős állattartás terjesztéséhez.

Most pedig a kormány a laikusokat kérdezi meg, mit csinálnának másképp, mint eddig – ahelyett, hogy a törvény paragrafusainak betartására ösztönözné az állattartókat.

Más gond is van ezzel a konzultációval. Az online kérdőív kitöltése előtt meg kell adnunk az adatainkat, csak azután láthatjuk a kérdéseket. (Mondjuk, ha az adatbekérés előtt láthatóak lennének a kérdések, nyilvánvalóvá válna, hogy fölösleges kitölteni, ennek sincs több értelme, mint a többi konzultációnak. Például van egy kérdés a tiltott állatviadal szabályainak szigorításáról. Ehhez csak egy megjegyzés: ha valami tiltott, azon mit lehet még szigorítani?)

Aztán akad egy harmadik probléma is. Ha rákattintunk az adatkezelési tájékoztatóra, abból kiderül, hogy (ezt szó szerint idézzük, tudjuk, kicsit hosszú, de érdemes elolvasni): Nevének, életkorának, e-mail-címének megadásával, a „TOVÁBB A KÉRDÉSSORHOZ” gombra kattintással és a kérdéssor végén található „BEKÜLDÖM” gombra kattintással, illetve a tájékoztatás céljából ekkor felugró ablakban megjelenő kérdésre („Hozzájárul, hogy Magyarország Kormánya kapcsolatba lépjen Önnel véleménykérés, tájékoztatás és kapcsolattartás céljából?”) adott „IGEN, HOZZÁJÁRULOK” válasz gombra kattintással Ön önkéntesen hozzájárulását adja, hogy az internetes kérdőív kitöltése, valamint további kapcsolattartás, véleménykérés, tájékoztatás, illetve elektronikus levél küldése során anonimizált olvasási statisztika készítése céljából a közölt személyes adatait Magyarország Kormánya a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel a hozzájáruló nyilatkozata visszavonásáig kezelje.

Egyszerűbben: az adataink kellenek a kormánynak.

Választhatjuk azt is, hogy a nem járulok hozzá-gombra kattintunk, de az adataink kezelői nyilván ezzel is fontos információhoz jutnak rólunk.

 






[fbcomments]