Nem akarok hümmögni, de nem értem, minek különcködünk. Miért nem akkor van könyvünnep nálunk is, amikor mindenhol máshol a nyomtatott könyvnek, a betűtengerekből ügyesen mondatokká szerkesztett, és végül papírra rögzített (jobb esetben) mondanivalóvá lényegült, kézbe fogható nyomdaipari terméknek örvendeznek az olvasók. Akik ugyan egyre kevesebben vannak, de vannak.
Az „igazi”, a pesti, az először 1929-ben megrendezett Ünnepi könyvhét már véget is ért, a háromnapos veszprémi meg 11-én kezdődik és 13-án be is fejeződik. Azt évről évre megállapítják az olvasáskutatók (?), mennyire szűkül a könyvpiac, milyen kevés könyvet vásárolnak az emberek. Persze, akik ezt mérik, azoknak édes mindegy, hogy a könyvben árokásásról vagy a kásakészítés fortélyairól (elnézést a mester árokásóktól és a mester kásakészítőktől) esik-e szó, hogy író írta vagy bértollnok, könyv valójában vagy pusztán egy kötet, nekik a könyv az könyv, amit statisztikailag kimutatva: nem olvasnak az emberek.
Picit még szőrszálhasogassunk: kevesebb új könyvet olvasunk, mert ami Könyv, az igen drága. Persze, drága az is, ami könyvnek látszik, de valójában nem az, a belbecsbe most inkább ne menjünk bele. Méregdrága a könyv, aki még olvas, nem tud annyit és mindazt megvenni, amit szeretne. Mert néhányan szeretnénk kézbe venni, szagolgatni az új könyv szagát, lapozgatva ízlelgetni, megismerni, magunkévá tenni a tartalmát. Még veszünk azért, alkudozva önmagunkkal, hogy akkor most nem kell új ruha és jó még a tavalyi szandi is…, de a mai online nemzedék többségének a fejében meg sem fordul a venni vagy nem venni (bocsánat, Shakespeare). Nem vesz, nem olvas, nyomtatottat legalábbis nem, vagy csak alig.
Hát akkor annak, aki még vevő a könyvre, miért kell külön, nem a könyvhéten ünnepelni? Vagy a különcködésünkkel próbálunk kedvet csinálni az olvasáshoz?
— marty —
