Goncourt-díjat nem osztogatnak csak úgy: Éric Vuillard Napirend című regénye is méltán érdemelte ki a rangos elismerést 2017-ben. Hogyan lehet az embertelenségről a legemberibben írni? A francia szerző remek regénye bebizonyítja.
A legtöbb ember külön-külön tisztában van azokkal a történelmi eseményekkel, melyek az Anschlusst, vagyis Ausztria és végső soron egész Európa bedarálását megelőzték az 1930-as évek második felében. Vuillard zsenialitása pont abban rejlik, hogy ezeket a ténymozaikokat úgy illeszti egymás mellé, hogy ezzel az egész második világháború borzalmas gépezetének működése sajátos fénytörést kap, és a részletek apró drámáit átélve még jobban megrendít a nagy egész tragédiája.
Hiszen hogyne sejtettük volna, hogy a német iparmágnások hasznot húztak a háborúból, de hogy ennyire opportunista módon támogatták a náci rezsimet, és adott esetben még a zsidó munkaszolgálatosok filléres munkaerejét is igénybe vették, sőt tábori gyárakat is létesítettek, talán jobban mellbe vágja az embert, mint előzetesen gondolná.
Mint ahogy arról is hallottunk, milyen erőszakos tárgyalópartner volt Hitler vagy más náci vezetők, mégis, folyamatában látni az ellenük küzdő tehetetlen kapkodást, korlátolt udvariasságot, ahogy például Schuschnigg vagy Chamberlain viselkedett, és állt szinte eszköztelenül egy fenevaddal szemben – egyszerűen letaglózó.
Az a benyomásunk, mintha egy tőrrel meghirdetett párbajra az egyik fél tőrrel érkezett volna, a másik pedig Panzer IV harckocsival, és úgy lőtte, taposta volna halálra ellenfelét. Erőszak, blöff és egy senkit sem tisztelő erőszakos rendszer vadállatainak fokozatos elszabadulása: a náci diktatúra mindent és mindenkit letaroló mechanizmusának sajátos forgatókönyvébe nyerhetünk betekintést Vuillard zseniális regényén keresztül. Egy olyan rendszerébe, melybe az a cinizmus is teljességgel belefért, hogy a bécsi gázművek kikapcsolja a zsidó lakásokban a gázt, amikor megnövekedett az öngyilkossági hullám, mondván, akkor nem fogják tudni kifizetni a számlájukat.
A különleges nyelvezettel megírt, néhol lírai stílusú kötet – melyet Tótfalusi Ágnes értő tolmácsolásában vehet kézbe az olvasó, és rengeteg történelmi dokumentum adja az alapját, mint például Schuschnigg és Churchill emlékiratai, vagy a nürnbergi per anyagai – nem véletlenül nyerte el a Goncourt-díjat 2017-ben. Mondatai még sokáig az olvasó fülében dübörögnek majd, akárcsak a bécsiek éljenzésének hangja, amikor Hitler bevonult a városukba. És az elolvasása után csak reménykedni tudunk benne, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát.
A könyv itt megrendelhető.