Az önkormányzat tervez, pályáz, fejleszt és megvalósít, a városlakók meg elégedetlenkednek. Ez a kisarkított ellentét Veszprémben is minden magánbeszélgetésben, lakossági fórumon, bizottsági ülésen, pártcsatározásban tetten érhető.
Mert ami elkészült, az néha bizony ronda (lásd az aluljáró környékének „elkarámosítását”), másrészt pedig hiába az egykori Séd moziból életre kelt Hangvilla, a szépen helyreállított zeneiskola, a várnegyed megújuló épületei vagy a régi vidámpark területének és épületeinek rendbetétele, ha mindezek szomszédságában valaha pompás, de immár évek-évtizedek óta elhagyottan roskadozó házak, koszos kirakatú, üres üzletek csúfoskodnak.
Készítettünk ezekről egy listát, hogy épületről épületre haladva tisztázzuk Józsa Tamással, a város polgármesteri hivatalának kabinetfőnökével a fennálló tulajdonviszonyokat, a siralmas állapot kialakulásának előzményeit, a lehetséges hasznosításra vonatkozó elképzeléseket (már ha vannak) és az önkormányzat hatáskörét, jogosultságait, de első nekifutásra csak a problémafelvetésig jutottunk. Kezdetnek mondjuk ez sem rossz…
Ahogyan ő fogalmazott, mindennek az alfája és omegája az, hogy a mai kor embere nem szívesen gyalogol (300 méter a „tudományosan” bemért limit), ezeknek az ingatlanoknak a közvetlen közelében pedig nincsenek parkolók, ezért „nem képviselnek befektetői értéket”. Vagyis eladni őket lehetetlen és költeni sem akar rájuk senki, mert nem lát esélyt a megtérülésre. Ráadásul az általunk listára vett épületek zömmel magántulajdonban állnak, az önkormányzat pedig kevés eszközzel rendelkezik, hogy legalább az állagmegóvást kikényszerítse.
Üdítő kivétel az Óváros téri volt városi fürdő, ahol a hivatal felszólítására a tulajdonos rendbe hozta a homlokzatot, de csak azt. Ha egy magántulajdonú ingatlan életveszélyessé válik, és a tulajdonos a felszólításoknak nem tesz eleget, az önkormányzat a veszély elhárításához szükséges lépéseket megteszi, a költségeket pedig megpróbálja bevasalni a tulajdonoson, de gyakran sikertelenül vagy csak hosszan elhúzódó eljárás eredményeként. Józsa Tamás portálunknak úgy nyilatkozott, hogy jelenleg csak négy központi fekvésű, elhagyott épület van önkormányzati, illetve állami tulajdonban, jelesül a Völgyhíd tér 2. (a volt zeneművészeti szakközépiskola), a Vár utca 10. (a valamikori Közgáz), a néhai Enyhe Fintor udvara és épületegyüttese (Szeglethy utca), valamint a régi gyermekkórház (ennek tulajdonosa a magyar állam). Önkormányzati tulajdonú üzlet is csak négy maradt a belvárosban, a Kossuth utca 1. és 7. szám alatt, a Rákóczi utca 1-ben (volt Olga szőrmeszalon) és a Szürkebarát Étterem. A többit az elmúlt öt-hat évben értékesítette a város.
A Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola épületének kiürítéséről és átköltöztetéséről a volt Dimitrovba sokan sok mindent leírtak már. Józsa Tamás ezúttal is a hivatalos magyarázatot közölte: az intézmény fajlagos fenntartási költsége meghaladta az önkormányzat teherbíró képességét, muszáj volt egy költségkímélőbb megoldást keresni. Jövendőbeli sorsáról egyelőre nincs információ, várják az érdeklődők jelentkezését és hasznosítási elképzeléseiket.
A gyermekkórház jövője remélhetőleg biztosítva van az egykori névadó leszármazottainak közreműködésével. A Heim Pál Alapítvány Veszprém városával közösen azt tervezi, hogy egy hatmilliárd forintos beruházás eredményeként újra gyermekkórház működhessen a régi épületben. Az Enyhe Fintor épületeivel kapcsolatban nincs konkrét elképzelés, szerencsére ezek nincsenek szem előtt, bár a Padányi iskola udvarából nézve lassan ki lehetne rakni rájuk az Omlásveszély feliratot.
A legnagyobb falat kétségtelenül a Vár utca 10. alatti ingatlan, amely egykor a Közgazdasági Szakközépiskolának, még régebben a Piarista Gimnáziumnak adott otthont. Utoljára 2008-ban szólalt meg a tanévzáró csengő a több mint kétszáz éves falak között. Amint a piarista rend hírlevelének tudósításában olvasható: „A nagy múltú épület, amely évszázadokon át nemzedékeknek volt a messze földön híres nevelője, mára oly mértékben megrendült statikailag és állagában, hogy a városi vezetés úgy döntött, június végén bezárja az épületet.” Józsa Tamás szerint nehéz egy ilyen hatalmas, eredendően oktatásra tervezett ingatlannak más funkciót találni, így legvalószínűbben közösségi célokat szolgálhatna a jövőben is. Ám itt rögvest vissza is kanyarodtunk beszélgetésünk elejéhez, hiszen – amint beszélgetőpartnerem megjegyezte – a várban lévő intézmények, kiállítóhelyek megközelíthetőségét is rontja, hogy nincs a közelben elegendő parkolóhely, illetve a várnegyedbe nem is lehet behajtani, csak engedéllyel, amit tovább fognak szigorítani.
A Vas Gereben utcai mélygarázs terve a partner elállása miatt meghiúsult, a megyeháza melletti, valamint a Lovassy gimnáziummal szemben épült zárt felszíni parkoló pedig a kabinetfőnök véleménye szerint messze is van és nem is elegendő. Hozzátette, hogy a város 60 ezer lakosa 20 ezer gépkocsival rendelkezik, ami 17 százalékkal van fölötte az országos motorizációs átlagnak.
A probléma enyhítésére kész tervei vannak az önkormányzatnak. A várhegy keleti és nyugati oldalán panorámaliftek épülnének, a lenti indulópontok közelében pedig új parkolókat kívánnak kialakítani. Az elképzelések szerint a volt közgáz egykori tornapályája és a mellette lévő üres telek lesz majd a keleti panorámalift környezete.
A környéken lakó veszprémiként jegyzem csak meg halkan, hogy a Pajta utca–Deák Ferenc utca–Fenyves utca–Kopácsi utca ív már most is sokszor túlterhelt, mert a Dózsaváros és a Haszkovó közötti forgalom jó része ezeken a szűk és kacskaringós „egérutakon” bonyolódik. Ha a Deák Ferenc utcai szűkületben ezt még egy panorámaliftes parkolóval is megterhelik, végképp lehetetlenné válhat a közlekedés.
Ugyancsak konkrét terv van a színházkertben kialakítandó mélygarázsra, ami talán kívánatosabbá teszi a befektetők számára a régi mozi és a vele szomszédos régi zeneiskola – magántulajdonban lévő – omladozó épületegyüttesét, de komoly aggályokat vet fel a színházkert élővilágának sorsát illetően. Reméljük, kitalálták már valahol a világban azt a technológiát, amivel úgy lehet mélygarázst építeni, hogy a fölötte lévő bokroknak és fáknak az águk sem görbül bele!
Fotók: Nagy Lajos, Nyéki Roland és T. Tóth Márta
