Hihetetlen élményben volt részük azoknak a komolyzene-rajongóknak, akik szombat este Balácára látogattak: Szilasi Alex egy 1865-ben készült Steinway zongorán szólaltatta meg Liszt Ferenc műveit. A koncert után Szilasi Alex azt ígérte, ismét eljön Balácára, ha hívják, szívesen ad jótékonysági koncertet is, mert látja, sok még a tenni- és feltárnivaló Balácán, és szívesen segít abban is, hogy ezen a csodálatos helyszínen mások is muzsikálhassanak.
Mi is beharangoztuk a koncertet itt, valószínűleg azonban így is kevés emberhez jutott el az esemény híre, így Szilasi Alex zongoraművész igazán családias hangulatú esttel örvendeztette meg a harmincfős közönséget.
Sajnálhatják, akik nem voltak jelen. A római kori villa „nappalija” ideális koncertterem: hangulatos, jó akusztikájú. Igaz, a levegő páratartalma szombaton olyan magas volt, hogy a régi zongora billentyűi közül jó pár igencsak bedagadt, és nem tudott hangot csiholni a húrokból, de ezen az apróságon könnyedén túllépett az értő közönség.
Apropó, régi zongora. Szilasi Alex – akiről annyit érdemes tudni, hogy az egész világot bejárta, a balácai fellépés után három nappal Kínába utazik egy következő fellépésre, és elkötelezett híve a szalonzenélés újbóli magyarországi meghonosításának – elmesélte nekünk, hogy a zongora, amelyen játszik, 1865-ben készült. Rövid a vége, emiatt sokkal erőteljesebben szól, mint mai társai. Amikor a Steinway testvérek elkezdték a ma is ismert és világszerte használt zongorák gyártását, ennek a „csapott” végű zongorának minden példányát összegyűjtötték Európában, valamint az Egyesült Államokban, és bezúzatták, kivéve ezt az egy példányt, mert erről valószínűleg nem is tudtak.
– Kinyomoztam, hogy ezt a példányt minden bizonnyal egy magyar nemes vásárolta meg és szállította Magyarországra – mesélte Szilasi Alex a közönségnek. – Minden valószínűség szerint Liszt Ferenc ajánlhatta neki ezt a zongorát, hiszen a zeneszerzőnek is volt egy ilyen típusú hangszere, egy ennél öt évvel fiatalabb, amelyet a közönség most a fővárosi Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontban csodálhat meg. Minden zongorának van egy opusz száma, azaz egy saját anyakönyvi kivonata, amelyből sok minden megtudható az adott hangszerről. Feltételezem, hogy ezen a zongorán maga Liszt Ferenc is játszhatott. Ezt még nem sikerült bebizonyítanom, de folytatom a kutatást.
Szilasi Alex azt is elárulta nekünk, hogyan került a birtokába a régi hangszer.
– Felhívott egy ismerősöm, hogy a szomszédjának van egy zongorája, nézzem meg. Elmentem az idős úrhoz, akinek egyetlen vágya volt: vigyem el a zongorát, mert csak a helyet foglalja. Egy fillért nem volt hajlandó elfogadni tőlem, hiába próbáltam értésére adni, hogy minden valószínűség szerint egy nagyon értékes darab van a tulajdonában. A hangszer nagyon rossz állapotban volt, teljesen fel kellett újítani.
Az 1865-ben készült Steinway zongora. Valószínűleg ez az egy példány élte túl a bezúzást
Az egyik csoda tehát ez a történet és ez a hangszer volt, a másik pedig maga a koncert. Liszt kevésbé ismert zongoraműveit hallhattuk: a Orage-t, a Czardas Obstinèe-t (Makacs csárdás), a Funérailles-t (Temetés), a 12. Magyar Rapszódiát, Paganini–Liszt: a-moll etűdjét, illetve Chopin: Andante Spianato et Grand polonaise op 22. című művét.
A koncert után még egy meglepetésben volt részünk. Szilasi Alex azt ígérte, ismét eljön Balácára, ha hívják, szívesen ad jótékonysági koncertet is, mert látja, sok még a tenni- és feltárnivaló Balácán, és szívesen segít abban is, hogy ezen a csodálatos helyszínen mások is muzsikálhassanak. Így legyen!
