A kötelező kamarai tagság nevű nyavalyának nagy hagyománya van nálunk, s ahogyan a „szoclib” kormány idején, úgy most is borzolja a kedélyeket. Tegyünk egy kanyart a múltba, a néhai Kézműves Kamarához, amit az Iparkamarába integráltak, mert annak idején hol bevezették a kötelező kamarai tagságot, hol megszüntették. Előbbi a kétezres évek legelején talán még önállóan működött, és a kényszervállalkozóvá lett újságíróknak – mivelhogy akkor sem volt újságíró-kamara – hova máshová, mint ide kellett belépniük (most meg a Kereskedelmi és Iparkamarába!), ahol egy pék volt a szakosztályvezető. Isten áldja a tisztes ipart ugyebár, de azért…
Ez a történet jutott eszembe, amikor egy olyan pedagógussal beszélgettem, aki három évtizede tanít az ország egyik legjobb gimnáziumában. Mi más lehetett volna a téma, mint a pedagógus-portfólió, amelyet tavaly óta minden olyan tanárnak el kell készítenie, aki magasabb besorolásba szeretne kerülni vagy mestertanár akar lenni. A neves gimnázium neves tanára elmondta, kollégája, akit a saját szaktantárgyában a legjobbak között jegyeznek az országban, hamarosan „átesik” a minősítésen. A középiskolai tanárok esetében háromfős bizottság állítja majd ki a szakvéleményt a munkájáról.
Most tessék tippelni: vajon diplomás középiskolai tanár lesz a bizottság elnöke? Dehogyis, a grémium elnöke óvónő, mostanság kompatibilis kifejezéssel élve: óvodapedagógus lesz. Félreértés ne essék: sem a péket, sem az óvónőt nem áll szándékunkban leminősíteni. A pék a mindennapi kenyerünket készíti, az óvónőre nap mint nap a legdrágább kincsünket, a gyermekünket bízzuk. De ahogyan a pék járatlan a médiumok világában, úgy az óvónő is a középiskolai oktatásban.
A kiváló kolléga esete korántsem egyedi, mondja az ismerősöm. Más középiskolákban is minősítenek, máshol is vannak óvónő bizottsági elnökök, és akadt olyan tanártársa is, akinek a munkáját egykori diákja bírálta felül. Egyik volt diákja, akit annak idején ő vett a szárnyai alá, s aki ma kormánykonform, ezért is írhatott szakvéleményt egykori tanáráról.
Középiskolai pedagógus ismerősömnek is át kell esnie az eljáráson, különben elbocsátják, ám másokkal egyetemben levonta a konzekvenciát, s úgy döntött, nem most minősítteti magát, él a lehetőséggel, kivárja 2018-at, a pedagógus-portfólió elkészítésének végső határidejét.