Aláírás rövid / Közérzet · 2016.02.03.

KLIK – Delete!

Az eső ellenére is mintegy kétszázan gyűltek össze szerdán este a veszprémi Szabadság téren a KLIK Tankerületi Igazgatóságának épülete előtt azért, hogy ily módon fejezzék ki szolidaritásukat a miskolci pedagógustüntetéssel. Volt, aki kezében mécsessel, más transzparenssel érkezett. Egyiken a KLIK Delete! felirat szerepelt.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a központosítást és a KLIK oktatásromboló tevékenységét megelégelő pedagógusok, diákok és szimpatizánsaik február 3-án délutánra demonstrációt hirdettek a miskolci Herman Ottó Gimnázium elé. Azért ide, mert ennek a gimnáziumnak a tantestülete tette közzé azt a nyílt levelet, amelyben megfogalmazták ellenérzéseiket. Felhívásukhoz szinte azonnal csatlakozott a budapesti Teleki Blanka Gimnázium, majd napról napra többen írták alá a többek között a Tanítanék oldalon megjelentetett levelet. Az elégedetlenségi hullám a pedagógusokon és a diákokon kívül elérte a szakszervezeteket is: a Galló Istvánné vezetette PSZ február 13-án a fővárosban tartja országos demonstrációját, amelyen a Mendrey László vezette PDSZ is részt vesz.


Veszprémben nem volt szónok, nem volt beszéd, a résztvevők a megjelenésükkel némán „mondták el” ugyanazt, ami Miskolcon hangosan elhangzott, majd elénekelték a Ha én rózsa volnék című dalt, később pedig a Himnuszt. Mécseseiket elhelyezték a KLIK épülete előtt, de voltak, akik wc-papírt is hoztak, utalva Balog Zoltán miniszternek arra a mondatára, miszerint ő emlékszik rá, hogy gyerekkorában is nekik kellett bevinni a wc-papírt az iskolába.

A miskolci Herman gimnázium előtti tömeg megismerkedhetett a számos pontban megfogalmazott követelésekkel, amelyek lényeges eleme, hogy szüntessék meg a KLIK-et és ne tegyék tönkre a gyerekek jövőjét. Ezután – többek között – a két pedagógus-szakszervezet elnökét, Galló Istvánnét és Mendrey Lászlót is meghallgatták, majd az internetadó bevezetése elleni tüntetés szervezőjét, Gulyás Balázst is, aki arról beszélt: a jelenlegi oktatás legnagyobb vesztesei „Orbán menekültjei”, akik a rendszerre úgy szavaztak, hogy elhagyták az országot.






[fbcomments]