Barta János zenekarvezető zenés kalauzolása nyomán bátran adhattuk volna a Számok, adatok és események a klezmerkronológiában címet a vasárnap esti koncertnek, amelyen a Veszprémer Klezmer Band ünnepelte huszadik születésnapját. Picit csendesen, cseppet visszafogottan, ahogy ezt tőlük az eltelt két évtizedben megszokhattuk.
Kamarakoncerttel ajándékozta meg a megyei könyvtár Kisfaludy termét zsúfolásig megtöltő közönséget az 1995-ben alakult veszprémi együttes. A jubileumi klezmermuzsika tökéletesen passzolt a résnyire nyitva hagyott ablakokon alattomosan beszivárgó nyirkos levegőhöz, ugyanis a zenészek a kelet- és közép-európai zsidó zenéből javarészt a szomorúságot adták tovább a hallgatóságnak. A felszabadult és életigenlő öröm, a „mindjárkibújokabőrömből, nembírokahelyemennyugtonmaradni” valahogy kimaradt a koncertből. Kicsike kivétel volt ez alól egy Bob Cohen-ihletésű dal. A veszprémi zenekar tőle kapta azt a zenei anyagot, amely repertoárjuk alapját képezi.
Igen-igen szeretem a klezmerzenét, mondhatni, rajongója vagyok. Újságíró lévén, készültem is a koncertre. A szívemmel, meg olvastam is a honlapjukat. Azt, hogy annak idején az egyszerűbb, népzenei hangzásvilágot választották. Ahelyett, amit például a három hangszervirtuózból álló Odessai Klezmer Trio vagy a méltán világhíres Budapest Klezmer Band játszik. Utóbbi a hazai klezmer első számú csapata, köszönhetően a (nem azért, mert Kossuth-díjas) zseniális Fegyának, azaz Jávori Ferencnek, aki – mint elhangzott – a veszprémi klezmeresekre is hatással volt. Ha már zsidó zene és Fegya, az embernek óhatatlanul is a közelmúltban, sajnos túl korán távozott zenészgéniusz, Cipő (Bódi László) jut eszébe, aki Fegyával közösen két olyan dalt adott a világnak, mint az Engedj közelebb és a Ha még egyszer láthatnám címűek. Utóbbiban szerepelnek azok a sorok, amelyeket hallva, mint a klezmernél, muszáj sírni, csakhogy míg a klezmerben a klarinét sírását majd oldják a tangóharmonika szomorúságoszlatóra fogott akkordjai, addig Cipő szövegében még a reménykedéstől is görcsbe szorul a szív. „Ha megkérdeznéd, csak annyit mondanék: ha még egyszer láthatnám azt, amit egyszer láttam már… ha még egyszer itt lennél… bárki mondja, el ne hidd, hiába volt a sok beszéd… a szívedben őrizd tovább… a szívedben égjen a láng.” És ha az asszociációvonaton már idáig jutottunk, kihagyhatatlan Pajor Tamás dala, aki ha mást nem írt volna, csak a Rosenberg Danit, az is elég lenne ahhoz, hogy örökre bekerüljön a hazai zeneirodalom nagykönyvébe, de szerencsére, tálentumából nem csak erre az egy dalra futotta.
Így már érthető, miért jut eszünkbe az a kérdés, amelyről a vasárnap esti koncerten Barta János zenekarvezető is beszélt. Arról, hogy egyszer a húsz esztendő alatt valaki megkérdezte tőle: nem zsidó létükre miért játszanak zsidó zenét? A hangszerét tekintve klarinétos Barta valami ilyesmit válaszolt: miért, ha bluest játszanánk, feketéknek kellene lennünk?
[stextbox id=”grey”]A Veszprémer Klezmer Band 1995. október 8-án alakult, létrejötténél Wollák László bábáskodott, aki a még nem létező zenekart benevezte egy fesztiválra. A húsz év alatt 304 koncertet adtak, legtöbbször, 31-szer 2001-ben léptek fel. Európa számos országában muzsikáltak, több fesztivál nívódíját kapták meg. Veszprém meghatározó együttesében kilencen játszottak, 18-an működtek közre, az együttes jelenleg négy főből áll. Első felvételük az alakulás évében volt, a napokban jelent meg az ötödik albumuk.[/stextbox]
