Közérzet · 2020.08.31.

KIUTAK – Sikeres program a hajléktalanellátásban

Kétéves, eredményes program zárásáról tájékoztatták a sajtó munkatársait a Magyar Máltai Szeretetszolgálat veszprémi Befogadás Házában. Az utcán élő hajléktalan embereket segítő programot 99,45 millió forint, pályázaton elnyert európai uniós forrásból valósították meg – mondta Szaller Péter, a szeretetszolgálat veszprémi koordinátora, aki Vágner Milánnal, a Befogadás Háza intézményvezetőjével fogadta az újságírókat.

A program az Elsőként lakhatás módszertani szemlélet jegyében zajlott, ami azt jelenti, hogy elsőként a hajléktalan ember lakhatási problémájára keresnek megoldást, lehetőség szerint nem az intézményi ellátás keretei között. Összesen 24 személy számára sikerült albérleti elhelyezést találniuk 2018 augusztusában, majd a lakhatás biztos közegében megkezdődött a tényleges segítő munka szociális munkás, pszichológus és addiktológus közreműködésével.


A programba léptetést alapos felmérés előzte meg, a résztvevők étkezési, ruházkodási, megélhetési támogatást is kaptak. Közülük tizenketten kapcsolódtak be a képzési programokba (parkgondozás, állatgondozói segítés, háztartási ismeretek, kompetenciafejlesztés), és kilencen végig is csinálták, amit elkezdtek. A három lemorzsolódó helyét újakkal töltötték fel.

Szaller Péter jó eredményként értékelte, hogy a huszonnégy hajléktalan közül csak heten hagyták el a programot idő előtt, de közülük ketten azért, mert elköltöztek Veszprémből és jó irányt vett az életük. Hárman kiestek, ketten börtönbehívót kaptak. A felkaroltak többsége továbbra is szeretné megtartani az albérletét, illetve beköltözne az utcáról az intézménybe. A képzés során elsajátított ismeretekkel már a munkavállalásra is nagyobb esélyük van.

A tájékoztatót követően Szaller Péter szívesen válaszolt a Veszprémkukac kérdéseire. Megtudtuk, hogy a városban 250–260 hajléktalan emberről van tudomásuk. Többségük az intézményben él, 90–100-an pedig az utcán. Velük az utcai szolgálat tartja a kapcsolatot. Folyamatosan működtetnek olyan szolgáltatásokat számukra is, amivel az intézménybe való bevonásukat igyekeznek elérni. Ilyen például a Haszkovó lakótelep takarítása közmunka keretében. A problémásak számát 10–15-re becsüli. Ők azok, akik bár szám szerint nincsenek sokan, feltűnő módon, a közösségi élet szabályait rendszeresen megszegve teszik próbára a veszprémiek tűrőképességét.

Az EKF 2023-al kapcsolatban megerősítette, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kész partnerként együttműködni a Befogadás Házának elköltöztetésében a vasútállomás mellől. Egyelőre az előzetes egyeztetéseknél tartanak, és keresik a lehetséges megoldásokat.






[fbcomments]