El kellett költöznöm hazulról, mert az öregasszony műesést produkált: hanyatt dobta magát, mintha megütöttem volna, pedig csak egy kis ráncigálás történt, semmi egyéb.
Azt viszont megérdemelte, mert elégette a krumplit, amikor meghagytam, hogy figyeljen rá, míg lefekszem egy órára a kisszobában, mert ki vagyok készülve, mint mindenki. A hőség, a zajok, éjszaka nem lehet pihenni. Arra ébredtem, hogy égett szag terjeng a lakásban. Felpattanok, és nem hiszek a szememnek: anyám a legnagyobb lelki nyugalommal rejtvényt fejt az erkélyen! Mikor kérdőre vonom, még neki áll feljebb, hogy azért a pár szem krumpliért nem szégyellem megszidni? Egy öreg lábos miatt cirkuszolok? Na, akkor megrángattam egy kicsit, és pofon vágtam az ujjam hegyével. Éppen csak érintettem az arcát, de olyan mesterien vágódott el, mintha halálos ütést kapott volna. Ebből lett aztán, hogy verem az anyámat. Nem elég, hogy a kedves lakók jól szórakoztak egy unalmas nyári vasárnap – moziként élvezték az előadást –, még a rendőrséget, a mentőket is a nyakamra hozták.
Feléje sem nézek többet anyámnak, ha nem kér bocsánatot, vagy nem mutat hajlandóságot, hogy visszafogadjon. Ez csak idő kérdése, mert szüksége van rám. Én főzök, mosok, takarítok, vásárolok. A többiek csak a nyugdíját viszik el.
Domján Gábor
