Közérzet / Kultúra · 2016.04.24.

KIRAKAT GALÉRIA – Fogadják tőlünk szeretettel!

Kedves Veszprémiek! Január óta előfordult néhányszor, hogy meginogtunk, aggódtunk is, hogy nem fog sikerülni, hiszen segítséget – mármint hivatalos helyről – nem kaptunk semmilyen formában. De a civil összefogás és lelkesedés mégiscsak sikerre vezetett: vasárnap délutántól két kiadó belvárosi üzlet összesen hat kirakatában gyönyörködhet, aki mostanáig a poros, vaksi, lehangolóan üres üvegfelületek miatt szomorkodott.

A Szabadság tér 4. számú épületben két veszprémi fotós, Ladányi Tamás és Lőrentei Tamás munkái láthatók, ettől épp csak ugrásnyira, a volt cipőbolt kirakataiban pedig előbb a Tűzikék Foltmozaik Műhely és Ikotity Ildikó képzőművész rendezkedett be, majd tegnap ugyanitt a maradék három kirakatba is élet költözött.

Sümegi Elemér hegedűkészítő mester régi szerszámokból és eszközökből állított össze egy szívmelengető minitárlatot. Hogy mitől szívmelengető egy régi gyalu, fűrész, fogó, tintatartó és tollszár? Nos, attól, hogy fényesre kopott felületük őrzi a készítőjük és a használóik keze nyomát, formájuk a szépérzékkel párosuló célszerűséget, történetük az elmúlt sok évtized minden örömét és bánatát.

maikirakat11

A Veszprémi Motoros Egyesület egy tagjának jóvoltából a következő kirakatban egy gyönyörűen helyreállított, hatvanéves, 123 köbcentis Danuvia-Csepel motorkerékpár csillog. Az oldtimer rendszámos veterán csoda ugyancsak mozgalmas idők tanúja volt, igazán kár, hogy a tárgyak nem tudják elmesélni az életüket!

A Veszprém-kukac városszépítő kezdeményezését nyitott szívvel és ellenszolgáltatás nélkül befogadó üzlettulajdonosok az ötödik kirakatot maguknak tartották fenn, hogy ott a saját éttermük reklámját helyezzék el. A remek ízléssel felépített installáció tökéletesen simul a Kirakat Galéria látnivalóinak sorába.

Kedves Veszprémiek! A turisztikai szezonnyitóra ezt sikerült megvalósítanunk, fogadják tőlünk szeretettel! Hisszük, hogy a Gizella-napi programok látogatóinak is örömet szerzünk vele. Hacsak komoly „kérő”, azaz bérlő nem érkezik, a Kirakat Galéria mostani tárlatai május végéig lesznek láthatóak, utána újabb veszprémi értékekkel lepjük meg önöket.

Sokan gratuláltak az ötlethez és a megvalósításhoz, aminek nagyon-nagyon örülünk. Az igazi siker azonban az lenne, ha a belváros többi üres üzletének tulajdonosai is csatlakoznának, látva, milyen kevés elég ahhoz, hogy a város még szebb és még szerethetőbb legyen!

(Eddigi írásainkat itt, itt, itt és itt olvashatják.)

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!