Biztosan megoszlanak majd a vélemények a fémből készült kilátóról, megkérdezik majd az emberek, mit keres ez az acélkonstrukció a Gulya-dombon, de az erdő mikroklímája miatt nem használhattunk fát – nyilatkozta a Veszprém-kukacnak Magyar János építész, a kilátó tervezője annak apropójából, hogy decemberben megtörtént az építmény műszaki átadása.
– Egyszerűen elkorhadt a fa, amelyből készült – magyarázza az építész, aki nemcsak az új, de a lebontott kilátót is tervezte. – Az építményt egy fiatal pionírerdő vette körül, amelynek még nem alakult ki az immunitása a pusztító gombafajok ellen. Kezelhették volna a fát bármivel, az erdő gombái mindenképpen elvégezték volna a feladatukat, a faanyag lebontását. A megbízóval, a Verga Zrt.-vel folytatott egyeztetések során felmerült egy betonkilátó megépítésének lehetősége is, de azt az ötletet gyorsan elvetettük, és maradtunk a fémnél.
Az új kilátó horganyzott acélból készült. Úgynevezett parabolikus hiperboloid formájú, azaz ívesnek látszik, de egyenes, egy igazi matematikai bravúr, amilyet Magyar János már régóta szeretett volna tervezni. A szerkezet 22 méter magas, a kilátószintje 17,5 méteren van, 55 millió forintba került és 60 tonna fémből készült.
Magyar János már több mint egy tucat kilátót álmodott meg, legutóbb a csopakit és az alsóörsit, amelyeket tavaly májusban adtak át a nagyközönségnek, de az ő elképzelése alapján valósult meg a Jutas vitéz-kilátó is, amely szintén matematikai bravúr: a kilátó helyszínéül szolgáló kőbányában sok ammoniteszt (kihalt tengeri állat) találtak, ennek alakját, azaz a növekedési spirált, illetve az aranymetszést mintázza a kilátó.
A gulya-dombi kilátó ünnepélyes átadását a Verga Zrt. tavaszra tervezi – tudtuk meg Adravecz Edittől, az erdőgazdaság osztályvezetőjétől.