Kultúra / Egyéb · 2016.07.14.

KIÁLLÍTÁS – szabad forma/free form

A Művészetek Háza meghívja a kortárs képzőművészet kedvelőit Fajó János szabad forma/free form című kiállításának megnyitójára szombaton, július 16-án 11 órára.

A Művészetek Háza/Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény (Vár utca 3-7.) kiállítótereiben, a művésszel közösen gondolkodva egy nagyobb, a színes életmű főbb pontjait bemutató, reprezentatív válogatást láthat a közönség.


A Munkácsy-, és Kossuth-díjas Fajó János 1961-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán. A geometrikus tradíciókból és a konstruktivizmus művészetszemléletéből táplálkozó életműve mestereinek Hincz Gyulát és Kassák Lajost tekinti. 1974-ben társaival megalapítja a nemzetközi hírnévre is szert tett Budapesti Műhelyt, ahol kortárs alkotások sokszorosító grafikai eljárásait végezték. Fajó János egy interjúban így vall erről:

Egyrészt tapasztaltuk, hogy ez a műfaj külföldön, mindenekelőtt az USA-ban, de Nyugat-Európában is sokkal nagyobb megbecsülésnek örvend, mint idehaza. Másrészt a műgyűjtés demokratizálásának eszközét láttuk benne, hiszen egy szitanyomat vagy egy rézkarc sokkal több ember számára elérhető, mint egy egyedi alkotás. Kiváló kapcsolatokat tudtunk kiépíteni a nemzetközi szcéna számos ismert alakjával, akik velünk készíttették el mappáikat. Ehhez persze a személyes szimpátián túl szükség volt arra is, hogy a nyomatokat a legmagasabb színvonalon állítsuk elő. Nem minden büszkeség nélkül mondom, hogy olyan művészek, mint Victor Vasarely vagy Max Bill sokszorosított grafikái a Pesti Műhely nélkül nagyságrenddel kevesebb hazai gyűjteményben lehetnének ma jelen.

Képeinek kompozíciós alapelve a redukció, mely a természeti formák geometriai alapformákra való leszűkítésén és e reduktív elemek variabilitásán alapul. Művein az egzakt formarendszer az alapszínekkel és azok variációival párosulva harmonikus szín- és formavilágot, tiszta arányrendszert eredményez. A minimal art személytelen, modellező szemléletével ellentétben azonban művészete megőrzi empirikus gyökereit, a körből származó íves formavilág révén művein meghatározó szerepet játszik az érzékiség.

Az egész életútját meghatározó geometrikus formavilágról a következőket mondja a festőművész:

Egyszerű: ez szolgálja leginkább az életet, az élet új funkcióit. Ez a tiszta forma művészete. Gondoljunk csak a körre: mit tud a kör? Mi nem almát, azaz tárgyat festünk, mondta Kassák, hanem formát, kört. A geometrikus művészet nemcsak önmegvalósítás, persze az is, míg például az expresszionizmus csak az önkifejezést szolgálja. Gyerekjátékokat is azért kezdtem csinálni, hogy a gyerekek egészen korán megszokják, mi a vizuális nyelv alapja. Háromszögekből, négyzetekből és körökből, ebből a három elemi formából a világ összes dolgát fel tudjuk építeni. A geometria örök.

A szombati kiállításmegnyitón bevezetőt mond Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója, az egybegyűlteket Porga Gyula polgármester köszönti, a tárlatot pedig dr. Bajkay Éva művészettörténész nyitja meg. Fajó János kiállítása október 1-jéig látogatható naponta 10-től 18 óráig (vasárnap szünnap).






[fbcomments]