Szurcsik József Bálványok és hősök című kiállításának megnyitója július 8-án 11 órakor lesz a Dubniczay-palota Várgalériájában. Köszöntőt mond Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója, a tárlatot megnyitja Puskár Krisztián zenei kurátor, médiamunkás.
A kiállítás válogatást mutat be Szurcsik József több évtizedes munkásságából, amelynek fő témája az ember – írja Molnár Erika művészettörténész a festőművészről. A művészt pályája kezdetétől foglalkoztatják társadalmi és pszichológiai kérdések, a lélek gyötrelmei, az egyén viszonya a hatalomhoz, a társadalomhoz, környezetéhez. A magányosság és az együttlét, az összetartozás és elkülönülés, illetve szembenállás is gyakran megjelenik munkáin.
Személytelen, szimbolikus emberi motívumai művein sajátos formában öltenek testet, különös módon olvasztja össze azokat a környezet elemeivel. Munkáira oly jellemző agglutinációi, szürreális képzettársításai az egyén belső világának és a külvilágnak sokszor lehetetlen kapcsolódásait, az élethelyzetek abszurditását tárják elénk.
A mértani formákkal, építményszerű alakzatokkal egyesülő, összenövő arcok a mozgásterek szűkösségét, a környezetünkben megmerevedő és bennünket is magukhoz idomító struktúrákat jelképezhetik, s a páronként vagy sorfalszerűen egymás mellé rendelt figurák egymásrautaltságunkat, standardizált viselkedésformáinkat is leleplezik.
A nyolcvanas-kilencvenes években készült grafikai sorozatain ifjúkorának élményét, a rendszerváltás előtti puha diktatúra embertelen beidegződéseit s a hatalom képviselőivel való számvetést foglalja képi szimbólumokba. Későbbi festményein az agglutinációkkal, összenövésekkel továbbra is változatos formákban jeleníti meg lelki és tudati sokféleségeinket. Bálványai, esendő hősei brutális kegyetlenséggel, bizakodva vagy közömbösen tekintenek maguk elé.
Néhány képén a rétegzettség, a rejtőzés, feltárulás, a dolgok mögé pillantás lehetősége vetődik föl. Az az összetettség, amit alkotásai mutatnak, ráébreszt minket arra, hogy mindennek, amivel ma szembesülünk múltja, előélete van, a múlt a dolgok szerves részét képezi, még ha nem is veszünk róla tudomást.
Az utóbbi években Szurcsik József felhagyott a korábbi képeit jellemző színességgel, fekete-fehér képeket festett, tárgyszerű hűséggel megformálva alakjait. Kietlen, zord tájak veszik körül a figuráit, akik kényszereiket, előítéleteiket, a rájuk nehezedő nyomást koponyáikat torzító teherként viselik.
A kiállítás megtekinthető szeptember 2-áig, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig.
[stextbox id=”grey”]
Szurcsik József képzőművész 1959-ben született Budapesten, 1985-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán. Kezdetben főként grafikai sorozatokat, rézkarcokat, litográfiákat, tollrajzokat készített, később többnyire festményeket, háromdimenziós képeket, acélszobrokat, installációkat, komputer alapú műveket. Az ember és környezete, egyén és társadalom, az egyén és belső világa foglalkoztatja munkáiban, akárcsak performanszaiban. Számos hazai és külföldi kiállításon vett részt műveivel. Egyéni kiállításai voltak Szófiától Helsinkin át New Yorkig.
2006-tól 2009-ig az egri Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszék vezetője, 2014 és 2016 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatási rektorhelyettese, 2015-től a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékének vezetője.
Fontosabb díjai: Derkovits-ösztöndíj (1988-1990), 4th International Cairo Biennale, első díj, Egyiptom (1992), római ösztöndíj, a bajor kormány ösztöndíja (1993), Munkácsy-díj (1997).
[/stextbox]