Közérzet · 2016.02.26.

Kész Zoltán a megye legaktívabb képviselője

Veszprémi, magyar, európai, ellenzéki – ebben a sorrendben. Így jellemezte magát péntek este tartott évértékelő beszédében Kész Zoltán, aki országgyűlési képviselői mandátumának elnyerésével egy esztendővel ezelőtt véget vetett a Fidesz–KDNP kétharmados parlamenti többségének. Szerinte a kockás inges forradalom a fehér galléros bűnözők ellen zajlik az országban.

ev1Mintegy negyvenperces előadásában a független országgyűlési képviselő felidézte, egy éve újoncként lépett a politika színpadára. Úgy véli, a korábban megszokottakkal ellentétben egy évértékelőnek nem csak a saját táborhoz kell szólnia, éppen ezért rendezvényére meghívta a körzet összes polgármesterét és képviselőjét, és sajnálatát fejezte ki, hogy a kormánypárthoz szorosan kötődők ezt nem fogadták el. Mint mondta, ezzel nem neki, hanem annak a 14 ezer polgárnak fordítottak hátat, akik tavaly rá szavaztak.

A tavalyi választásnál maradva kiemelte, bár akkor ennek ellenkezőjét híresztelték róla az ellenfelei, nem lett tagja egyetlen pártnak vagy frakciónak sem. Felidézte, akkor a kétharmad megszüntetése volt a cél, és ezt el is érték: előtte nyolcszor változtatta meg a parlament a „kőbe vésett” alaptörvényt, azóta egyszer sem tudta. Nem sikerült a nemzeti parkok szétlopása, Matolcsy György és a nemzeti bank jogköreinek kiszélesítése és a köztársasági elnöki intézmény einstandolása sem.

A rendezvényen számos közéleti személyiség és politikus is megjelent, a képen Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke és Debreczenyi János, Veszprém volt polgármestere

A rendezvényen számos közéleti személyiség és politikus is megjelent, a képen Bokros Lajos korábbi pénzügyminiszter, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke és Debreczenyi János, Veszprém volt polgármestere

Kész Zoltán szerint egy ellenzéki független politikus számára nagyon fontos, hogy a hitelességét meg tudja őrizni, ezért ő csak megvalósítható ígéreteket tett. Így jött a nyíltan mutyira épülő rendszer után a veszprémi modell, a választók képviselete: megosztja az irodáját nyugdíjasokkal, így biztosítva nekik sportolási lehetőséget, a parlamenti irodaszerkeretét a környék iskoláinak ajánlotta fel, emellett közvetített polgárok között és országgyűlési szintre emelt számos ügyet.

A rendezvényre készült el a képviselő egyéves munkáját bemutató kiadvány, amelyet a napokban a választókerület összes háztartásába eljuttatnak

A rendezvényre készült el a képviselő egyéves munkáját bemutató kiadvány, amelyet a napokban a választókerület összes háztartásába eljuttatnak

Felidézte a 3×3 elnevezésű programját, és elmondta, ebből már megvalósult az az ígérete, hogy Orbán Viktor nem lesz köztársaság nélküli köztársasági elnök, a Lopásgátló népszavazással elindult a korrupcióellenes hálózat létrehozása, már készül Veszprém alternatív költségvetése, amelyet egy-két héten belül megismerhetünk (elöljáróban elmondta, a kommunális adót teljes egészében meg lehetne szüntetni, ha a város kevesebbet költene propagandára). Emellett levette napirendjéről a kormány a 8-as út fizetőssé tételét, és már bejegyzés előtt áll a Veszprém és Kész Alapítvány, amely ifjú vállalkozókat és tehetséges fiatalok segít majd.

Kész Zoltán összesen 57 kisebb vagy nagyobb ügyben segített, elkészült például olyan, a településen nagyon várt zebra, amely esetében tíz hónapig csak az aktákat tologatták, és régóta várt útjelző táblák is végre a helyükre kerültek. Írásbeli kérdéseivel és törvénymódosító javaslataival a nyolcadik legaktívabb egyéni képviselő az Országgyűlésben, a megyében pedig ő az első.

Nagy feladatnak nevezte, hogy véget kell vetni a jelenlegi, törvényesített lopásnak hazánkban: a problémát jól érzékelteti, hogy Mészáros Lőrinc 2015-ben a kormányzati pénzekkel kitömött cégekből annyi osztalékot vett fel, mint amennyi 492 Veszprém megyei átlagember egyéves nettó jövedelme.

Veszprém és környéke tavaly megmutatta, ki lehet ütni az első téglát a rendszer köré vont falból – fogalmazott. A következőre ősszel lesz lehetőség, az általa kezdeményezett Lopásgátló népszavazás keretében, ahol elmondhatjuk, elégedettek vagyunk-e azzal, hogy szétlopják az országot és elveszik gyerekeink jövőjét. És ha megvalósul a kormány által kezdeményezett népszavazás, akkor azon szerinte valójában arról döntünk majd a menekültügy mögé bújtatva, akarjuk-e, hogy Magyarország továbbra is az unió tagja legyen, akarunk-e vízumot ahhoz, hogy átruccanjunk Ausztriába vagy ahhoz, hogy meglátogassuk gyerekeinket, unokáinkat Angliában – hangsúlyozta a képviselő.

„Előbb vagyok veszprémi, utána magyar, aztán európai és ellenzéki politikus. Ami jó az országnak, az jó Veszprémnek is. Ami rossz az országnak, az rossz Veszprémnek is. Hajrá, Építők!” – zárta beszédét Kész Zoltán.

Drahos Nikolett






[fbcomments]