Az annak idején nagy tekintélyű női lap, a Magyar Uriasszonyok Lapja egyik 1929-ben megjelent száma Nők és a sport címmel közölt írást egy francia szerzőtől, aki kifejti, hogy már igencsak megváltoztak a „női báj szabályai”, és már természetes látványnak tekinthető, ha a hölgy lábai térdig látszanak, noha zárójelbe azért odateszi, „feltéve, ha szépek”.
Ezzel a témakörrel kapcsolatban a szerzőnek meghökkentő következtetései vannak.
„Csak a rövid szoknya szabadította fel teljesen a sportoló nőt, amely testének egyéb átformálódását is magával hozta. Mindez természetes következménye volt a bubifrizurának.” Az írásból nem derül ki, mi köze a frizurának a rövid szoknyához meg a sporthoz, viszont megtudjuk, hogy annak idején a fiúgimnáziumokban egyáltalán nem volt tornaóra, míg „minden női iskolában tanítottak svéd-tornát”. A szerző igen toleráns mindenféle és fajta női sporttal kapcsolatban, egyedül a kerékpározással nincs megbékélve:
„A kerékpározás újabban nem érdekli a nőket. Rájöttek, hogy árt a láb szépségének, megnöveli a keblet és a vállakat megizmosítja. Éppen ezért átengedik a férfiaknak. A nő megelégszik azzal, hogy hátul ráül a gépre és hagyja, hogy a férfi vezesse. Engedjék meg, hogy a kerékpározás ellen a jó ízlés nevében tiltakozzam. Ez a látvány egyáltalán nem szép, sőt visszataszító. Amellett hallatlanul kifárasztja az ilyesmire vállalkozó hölgyeket.”
A szerző úgy látja, hogy a sport és a színházi élet szorosan összefügg egymással. Az ifjúság ugyanis „átformálódott, és a melankolikus érzelgősség helyére a lázas tevékenység lépett”. Ezt a változást a sport és a színház kezdte meg – szögezi le, és hozzáfűzi, hogy ennek eredményeképp „új világ keletkezett, amelyben a nő egészen felszabadul a férfiak zsarnoksága alól. Így fogja a ma nője a lenézett sportnak köszönhetni: összes jogainak kivívását”.
A szerző optimizmusa dicséretre méltó, az okfejtése azonban – mai szemmel – egy kissé sántít. Az „összes jogok kivívásához” ugyanis igen kevésnek bizonyult a színház, a bubifrizura meg a sport.