Kultúra · 2016.05.19.

Kékszakáll-komplexus: Picasso és a nők

Sok mindent gondoltam Pablo Picassóról, hogy megfizethetetlen, hipertermékeny, zsonglőr, bűvész és öntörvényű zseni, aki kedvére játszik, rombol és épít. De valahogy az erotika eddig sohasem jutott eszembe róla, miközben most, a budapesti nagy kiállításán, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy éppen ez a legerősebb belső motorja. Az erotika, mint a menekülés, a halálfélelem szublimációja.

Kubistának nevezett festményein élvezettel darabolja fel a női testeket, szobrai arcába a száj helyére vulvát mélyeszt, a nők képéből falloszhoz hasonló orr türemkedik ki. Igen sajátosan értelmezi a nőt, hol rovarszerű szörnynek, máskor valami vadállatfejű, széteső, amorf alakzatnak ábrázolja. Pedig szépasszonyok vették körül, de egyikkel sem bírta ki sokáig. Olga Koklova, Marie Therese, Dora Maar, Francoise Gilot és sokan mások kezdetben mind azt hitték, hogy csak ők fontosak a mester számára, és elválaszthatatlanul egybefonódott az életük. Ám Picassónak valamilyen kékszakáll-komplexusa lehetett, mert csak begyűjtötte a női trófeákat. A nála legalább 40 évvel fiatalabb Francoise Gilot Életem Picassóval című könyvéből tudjuk, akit megunt, azt könnyedén félretette, kirekesztette az életéből. Sőt, olyasmit mondott, el kellene égetni az otthagyott nőket mind, akkor nem lenne gond velük. Szentimentális álhumanizmusnak tartott mindenféle könyörületességet. Felfogása szerint „valakit választani rendszerint annyit jelent, mint hogy halálra ítélünk egy másikat. Ezért aztán a sebész vagy a gyilkos bátorságára van szükségünk” – idézi Picassót a már említett könyvében élettársa. Szóval nem róla mintázták az irgalmas szamaritánust.  Inkább torreádor volt, ahogyan sokszor le is festette magát, lengette a vörös kendőt, aztán a megfelelő pillanatban a kardjával oda szúrt, ahol fáj.

picassomngbentA Picasso-kutatók mindezt ki is olvasták műveiből. Perneczky Géza írja Picasso – Picasso után című könyvének A magánélet fényei és árnyai fejezetében, hogy „a menekülés és a nagyon messziről, a délspanyol gyermekkorból magával hozott halálfélelem szublimálása volt talán Picasso legerősebb belső motorja, az erotika pedig ennek a szublimációnak legelementárisabb és leginkább az alkotó munkával összekapcsolható megnyilvánulása. Az aréna (…) szinonimája lehetett az ágynak (a halottas ágynak is), és a bordélyház, amely ennek az arénának a változata volt. Valami olyasmi, amit a templom ellenpólusának tekinthetünk. Az Avignoni kisasszonyoktól kezdve – eredeti címe Avignoni bordély volt! – Picasso újra és újra egymásba vetítette, egymással felcserélte ezeket a helyszíneket.”

Talán nem illik a mester magánéletében turkálni a közelmúltban Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában megnyílt nagy kiállítása ürügyén, de hát ő mondta, hogy ő úgy fest, ahogyan mások az önéletrajzukat írják. A festményei a naplója lapjai. Volt miről beszámolnia, becslések szerint 70 ezer munkát hagyott hátra. Hosszú élete során naponta átlagosan három művet készített páratlan műfaji sokszínűségben. Számomra túl sokat is, de hát van az a mondás, hogy „Picasso erősebb nálad”. Egyszerűen lehengerlő. Emberként is ilyen lehetett, a róla készült, a kiállításon látható fotók sora is erről győz meg. Hatalmas energiával élt és alkotott. Francoise Gilot szerint mindent ez utóbbinak rendelt alá. „Legjobban mindig azt a képességét csodáltam, ahogy összpontosítani tudta teljes erejét az alkotótevékenységére. Nem vesztegette az idejét szórakozásra, jóformán sohasem járt színházba, moziba. Még a barátait is csak az erre szánt, meghatározott órákban fogadta. Erejét nem pazarolta a mindennapos élet apró-cseprő dolgaira.”

A Magyar Nemzeti Galériában július 31-ig látható Alakváltozások 1895–1972 című retrospektív tárlaton mindössze száz alkotást mutatnak meg ebből a gigantikus életműből a párizsi Picasso Múzeummal együttműködve. Ha nem is a legjelentősebb, de izgalmas művek vannak itt. Szeretni nem tudom, de lehengerlő.

Hozzászólások

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be először a facebook fiókjába egy másik böngészőlapon!