Szórakozás · 2020.11.26.

KAPOLCS – A Bondoró Fesztivállal indul 2021 nyara

A családias hangulatú kis fesztivál jövőre újult erővel tér vissza. A szervezők sok meglepetéssel, különleges attrakciókkal és újításokkal is készülnek a harmadik utcaszínház fesztiválra.

Immár két sikeres évet tudhat maga mögött a Bondoró Utcaszínház Fesztivál, amelyet először 2019-ben rendeztek meg a Balaton-felvidék sokak által ismert aprócska településén, Kapolcson. A szervezők az első év zárultával nagy ambíciókkal vetették bele magukat a második fesztivál szervezésébe, ami ebben az évben az eredeti elképzelésektől eltérően végül nem nyárindító eseményként zajlott. Sok újraszervezést követően a járványügyi helyzet miatt végül bohém hétvégével búcsúztatta a Bondoró az idei rövidke nyarat.


A Bondoró-hegy lábánál zajló fesztivál az utcás előadások népszerűsítését tűzte ki céljául, így a látogatók elsősorban családi és gyermekelőadásokkal, felvonulásokkal, továbbá aprócska és óriásbábokkal, valamint marionettekkel találkozhattak a háromnapos eseményen, de voltak utcaszínházi komédiások és tűzshow is. Fellépett többek között Sarkadi Bence, a Veronaki gyerekzenekar, életre keltett Bondoró Figurák járták az utcákat, de volt Grecsó–Hrutka Tandem és akusztikus Firkin, valamint Zuboly koncert is. A fesztivál legemlékezetesebb pillanatainak egyike az volt, amikor a kapolcsi éjszakában valóságos jelzőtűzként lobbant fel a Tűzmadarak cirkuszcsoport előadása, a Pyrodise. A közelgő vihar és a látványos tűzshow minden jelenlévőnek katartikus pillanatokat okozott. Az érdeklődők közel száz programon vehettek részt, s idén mintegy kétszer annyi látogató volt kíváncsi a Bondoróra, mint a legelső fesztivál alkalmával.

Közös meseestet tart majd Danny Bain és Ágoston Béla

Közös meseestet tart majd Ágoston Béla és Danny Bain

 

Ezen felbuzdulva a fesztivált megálmodó Viprodukció Fesztiváliroda nagy lelkesedéssel vágott bele a következő Bondoró szervezésébe, amely 2021-ben ismét nyárindító eseményként tér majd vissza Kapolcsra. A III. Bondoró Utcaszínház Fesztivált 2021. június 11. és 13. között rendezik meg, s néhány nevet már be is jelentettek a szervezők. Papito például már biztosan ott lesz a fesztiválon, méghozzá többedmagával mutatja be legújabb műsorát. A gyerekek nagy örömére közös meseestet tart majd Danny Bain és Ágoston BélaMarék Veronika két ismert figurája, Boribon mackó és Annipanni is a Bondoróra jön, gyermekdalok keretein belül mesélik el történeteiket Mórocz Adrienn „közvetítésével”. Már biztos, hogy a Langaléta Garabonciások is ott lesznek, méghozzá Háry Jánossal karöltve. A zenekedvelők sem maradnak ínyencségek nélkül. Többek között a Swing à la Django is fellép a harmadik Bondorón. A zenekar különleges stílusötvözetet teremtett, zenéjük hangzásában harmóniára talál a magyar autentikus zene, a francia manouche swing és sanzonok világa, a tangó és a jazz, melynek eredménye az az egyedi stílus, melyet ők hungarian django swingnek neveznek. Ezt hallhatják majd a látogatók a Bordűrben. A Torkolat Sörkertben pedig a Mörk zenekar két tagja, vagyis a Mark&Jason duó mutatkozik majd be.

A következő hetekben érdemes lesz figyelni a fesztivál felületeit, mert a négy adventi hétvégén négy újabb előadót jelentenek be a szervezők, amihez kapcsolódóan játékokkal és ünnepi kedvezményekkel is készülnek.

Kedvezményes early bird jegyek, valamint új, családi bérletek már kaphatók elővételben a 2021-es Bondoró Utcaszínház Fesztiválra ezen a linken!






[fbcomments]