Ugyan kinek van kedve az öltözködéssel foglalkozni ebben a fülledt melegben, perzselő napsütésben, amikor szakad rólunk a víz és bénultan vonszoljuk magunkat árnyékot keresve? Mégis muszáj, már csak azért is, mert én például egyébként, ha csak tehetem, feketében járok tinédzser korom óta. De hát hogy néznék ki most feketében, olyan abszurd látványok szegény punkok is, mint a karácsonyfa júniusban.
A punkoknak aztán mindegy, milyen évszak van, nem húzzák le a fekete pólót magukról. Emlékszem, sokáig engem sem érdekelt, hogy nyár van és megsülök a fekete ruhámban, de újabban már rosszul viselem a kánikulát. Ma már nem tudnék fekete ruhában elindulni a tengerre vonattal, mint harmincnyolc évvel ezelőtt. Ha nagyon akarom, még ma is fel tudom idézni, hogyan égetett a nap a vonatablakon keresztül, de rá se rántottam. Kit érdekeltek az elemek és a külső körülmények?
Az utóbbi években azonban mintha valamiféle riasztót kapcsolna be az agyamban a perzselő napsütés. Feladja a leckét a nyári öltözködés, mert mindent megmutat, azt is, amit nagyon nem szeretnék. Ellentétben a télivel, ami jótékonyan beborít. A nyári viselet bezzeg felér egy személyiségteszttel. Ezért is bosszant, amit külföldi ismerőseim állítanak, hogy messziről felismerhetők a tipikus magyar nők, mert olyan kurvásak. Amikor elkerekítem a szemem csodálkozásom jeléül, akkor elmagyarázzák, hogy de igen, nézzem csak meg, a magyar nők kirakják a mellüket, ha kell, ha nem, szűk blúzt és még szűkebb nadrágot húznak, akkor is, ha kövérek, ja, és olyan csili-vili, festett macák. Istenem, hogy lehet így általánosítani? Egyébként is, amióta Ádám és Éva felfedezte a fügefalevelet, az embert egyfolytában kínozza a dilemma, mennyit mutasson meg magából. Könnyű a férfiaknak, ők azt csinálnak, amit akarnak, sétálhatnak a belvárosban akár félmeztelenül, szőrösen, egy szál rövidnadrágban, papucsban, senki sem szólja meg őket emiatt. Bezzeg egy nőnek, pláne az én koromban, tényleg nagyon meg kell gondolnia, mit hagy magán fedetlenül úgy, hogy közben azért el ne ájuljon a nagy hőségben. Jó, persze, egészen más otthon, meg a kertben, de munkába, szórakozni azért mégsem nyomulhat az ember visszeres lábakkal rövidnadrágban például. Még ha a tükör előtt nem is tűnünk túlságosan meztelennek, ki ne érezte volna már magát az utcán megtett pár lépés után kellemetlenül pőrének. Amikor füttyögnek a kőművesek vagy a szerelők.
Tudom, hogy a divatdiktátorok kora lejárt, de azért mégis van néhány aranyszabály, hogy kellemesen szabadnak érezzük magunkat. Például nekem ötös fedettség kell a nyolcból. Ha a testet három részre osztjuk, plusz a kezek és lábak, az már hét, és a fej nyolcadik. Szóval, a komplett burok nyolc, a topless pedig nulla. Az én urbánus nívóm körülbelül ötnyolcad lefedettség. Például, ha ujjatlan a ruha, akkor legalább legyen hosszú, takarja a lábat, vagy pedig ujjatlan blúzhoz, ha csak lehet, hosszúnadrágot húzok. A legging kitartó divatja kész áldás. Ez a tapadós fekete nadrág képes újjávarázsolni bármelyik megunt vagy kinőtt ruhát, tunikát. Az én korosztályom is öltözhet színesen, lengén, ha van a ruha alatt legging. Kivéve mondjuk az üzletasszonyokat, akik nyáron is kötelezően kosztümben járnak, a klímaberendezéseknek hála, kibírják.
A nyárban az a jó, hogy olcsó cuccot is magunkra húzhatunk, télen a minőség már szembetűnőbb. Nyáron nyugodtan lehet kísérletezni. A szabadon kombinált színek, amelyek a téli sápadt bőrünkkel társítva agyonvágnak, hőségben jól passzolnak a vidám, lesült arcunkhoz. Az én tuti tippem átlátszó színes vagy fehér rövid ujjú blúz, alatta fehér vagy fekete toppal és egy laza vászon (rövid)nadrág. Vagy legging valami nagyon vékony, szellős ruha alatt. Ezekben nem érzem magam sem túlöltözöttnek, sem ledérnek. Szabad vagyok és laza. És még a nap is éri itt-ott a bőrömet, hogy azért ne maradjak teljesen D-vitamin-tartalék nélkül a hosszú télre, ami majd csak megérkezik egyszer. Amikor ezt írom, legszívesebben éppen jégverembe bújnék, és nem biztos, hogy bundában…
