Veszprémben rendezték meg szombaton a mountainbike-diákolimpia országos döntőjét. Az április közepe óta tartó területi döntőkön 19 megye összesen több mint 350 diákja mérkőzött meg a döntőbe jutásért.
Előzetesen a verseny indulói létszámát a rendezők 200 körülire becsülték, ami a rendkívüli hőség ellenére is megvalósult. A nap folyamán látványos és izgalmaktól sem mentes versenyeken mérték össze tudásukat a kerékpáros utánpótlás lányai és fiai. Mindkét nem versenyzői hat korcsoportban, A és B kategóriában indulhattak.
Az eredményhirdetést követően minden résztvevő emléklapot kapott, korcsoportonként és nemenként az 1-3. helyezettek érem, az 1-6. helyezettek oklevél díjazásban részesülnek.
Korcsoportonként és nemenként az 1–3. helyezettek érem, az 1–6. helyezettek oklevél díjazásban részesültek. Fotó: nyr
Az országos döntőn első helyezett csapatok és egyéni versenyzők elnyerték a Magyarország diákolimpiai bajnoka címet is.
nyr