Tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Pannonfíling mozgóképes találkozót szombaton Veszprémben. A fesztivál győztes filmje egy testvérkapcsolatot feldolgozó rövidfilm lett.
A találkozó Buvári Tamás workshopjával kezdődött, aki a Veszprémben és környékén forgatott, közösségi összefogással készülő Szeretföld című játékfilmről beszélt az érdeklődőknek. A Magyar Filmszemle-díjas rendező nemcsak a film készüléséről mesélt, de filmelméleti előadásában hasznos tanácsokat adott a filmeseknek is.
A „rövidfilmek hosszú napján” a szépszámú közönség – köztük sok filmes alkotó – huszonkét rövidfilmet láthatott, amelyek között akadt kisjátékfilm, dokumentumfilm, animációs film és filmetűd is. A nézők a Pannonfíling hagyományai szerint a filmnézés mellett a filmek alkotóival és a zsűrivel is beszélgethettek a látottakról, több rövidfilmről is izgalmas eszmecsere alakult ki. Az idei találkozónak két újdonsága volt: előzsűri válogatta ki a versenyprogramba kerülő filmeket, valamint idén a szervezők a PannonSzmájli különdíjjal ösztönözték a vidámabb, viccesebb filmek nevezését.
A szakmai zsűri – Horváth Virág (újságíró), Buvári Tamás (rendező, forgatókönyvíró), Nagy Kálmán (rendező, a tavalyi győztes) – az est végén Ugron Réka és Fekete Ludovic, Amit gondolok az egészről című filmjét találta a 11. Pannonfíling mozgóképes találkozó legjobbjának. A második helyezett az Elephant Studio A toll című alkotása, a harmadik pedig Engelmann Péter #Help című kisfilmje lett. Karácsony Péter Sült kacsa című filmje különdíjat kapott a zsűritől, a közönségnek pedig a Fekete kecske című filmje tetszett a legjobban. A legviccesebb filmnek járó PannonSzmájli díjat Király Róbert kapta A verseny című rövidfilmért.
Az ingyenes rendezvény fő támogatói a VeszprémFest Veszprémi Kultúráért Alapítvány és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata volt.
A Pannonfíling mozgóképes találkozó egy rövidfilmes szemle és verseny, amely 2005 óta a veszprémi ősz egyik különleges kulturális programja, ahol hazai és határon túli független filmesek mutathatják be alkotásaikat. Az elmúlt tizenegy évben több száz kisfilmet láthatott a közönség, számtalan műfajban és stílusban.