Közérzet · 2019.07.02.

INFORMÁCIÓ – A laborügy margójára

Országos ügy kerekedett a Népszava tegnapi írásából, amely a veszprémi mikrobiológiai labor megszűnéséről szólt, miközben szó sincs ilyesmiről. Informátorunk tiszta vizet öntött a pohárba.

Tegnap bejárta a kormánymédián kívüli sajtót a hír, miszerint július 1-jével megszűnt a veszprémi kormányhivatal alá tartozó mikrobiológiai labor.

A kormányhivatal 2011-ben, az ÁNTSZ megszűnésével vette át annak korábbi feladatát, az alapellátáshoz, azaz a járóbeteg ellátáshoz kapcsolódó mikrobiológiai vizsgálatok elvégzését – mondta informátorunk. – A fekvőbeteg ellátáshoz kapcsolódó mikrobiológiai vizsgálatokat a kormányhivatal szerződés alapján, a szabad kapacitása terhére folytatta. A Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztályáról azonban idén ketten nyugdíjba mentek, az intézmény pedig nem talált megfelelő, speciális végzettségű szakembereket a helyükre, így a labor már nem tudta tovább vállalni a szerződésben foglaltakat. Erről májusban telefonon értesítettek minden olyan Veszprém megyei intézményt, amely eddig igényelte ezt a szolgáltatást. Volt idő a felkészülésre is, mert a kormányhivatal laborja június 30-ai határidővel mondta fel a szerződéseket. Tudomásom szerint minden intézmény felkészült a váltásra: szerződést kötöttek más szolgáltatókkal, tehát zökkenőmentes volt az átállás. A járóbeteg ellátáshoz kapcsolódó mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálatokat továbbra is a kormányhivatalhoz tartozó labor végzi.

Ehhez csak annyit fűznénk hozzá, hogy korrekt és a sajtóhoz időben eljuttatott információval megelőzhető lett volna a pánikkeltés.






[fbcomments]