Elhunyt Gulyás János filmrendező. Munkái Magyarország lelkiismeretét jelképezik. Olyan témákat dolgozott fel, amikről tilos volt beszélni évtizedeken át. Veszprém megyében sokat forgatott. Dokumentfilmjei közösségeket teremtettek a legfájdalmasabb dolgok felmutatásával.
Gulyás János halálhírére kevesen kapják föl a fejüket. Nevét nem nagyon ismerik a nézők, többnyire fivérével, Gulyás Gyulával együtt emlegetik őket.
A hatalom épphogy megtűrte Gulyás János és fivére alkotásait, azonban a rendszerváltás után sem taposták egymást az emberek, hogy láthassák azokat. Kényelmetlen, gyakran fájdalmas volt szembenézni mindazzal, amit megmutattak. Egyszerű, többnyire fekete-fehér képeken peregtek a sorsok. A megkérdezett emberek lassan, szaggatottan beszéltek , valahonnan nagyon mélyről szakadtak fel a vallomások.
Például Dudaron, ahol addig soha senki nem kérdezte a szibériai koncentrációs táborokba elhurcolt, ott évtizedeken át dolgoztatott férfiakat. Soha, senki sem kárpótolta őket a szovjet rendszer velük szemben elkövetett bűntettéért. Magyar filmben először szólaltak meg erről az egykori foglyok. A községből elhurcolt kamaszkorú leventék semmiféle háborús bűnt nem követtek el. Szibériai raboskodásuk nemcsak őket félemlítette meg, de a falu is mélyen eltemette magában az 1945-ben kezdődött eseményeket. Megrázó volt látni, miképp dolgozták föl az árulást és az elhallgatást a falu lakói a hazatéréseket követően. Az elfojtás, a letagadás felszínre kerülése szinte fölrobbantotta a települést. Náluk a forgatással kezdődött meg a rendszerváltás 1988-ban. Az alkotók valódi katarzist teremtettek, az utána következő politikai rendszerváltásnak ez nem sikerült.
Az Én is jártam Isonzónál kockáit nézve szinte hihetetlen, hogy mit képes elviselni az ember. Nem lettek népszerűek a hortobágyi kitelepítések szereplőinek megmutatásával sem.
Gulyás igazi értelmiségiként azokat állította fókuszba, akik a periférián éltek: cigányokat, fölszámolt gyártelepek munkásait. Erdélyben Kallós Zoltánt követte, de filmezte a legkisebb falvak lakóinak mindennapjait is. Nem a divat küldte a szlovákokhoz sem. A rendszerváltást előkészítő szamizdatok keletkezéséről, azok terjesztéséről is megkérdezett szinte mindenkit. A filmkockák leleplezték a félrebeszélést. Támadt is belőle hatalmas vita – meghatározott körön belül. A devecseri és kolontári iszapkatasztrófa megrendítette az országot, áradt a segítség, a politika valahogy mégis mintha kihátrált volna a tények feltárásából. Gulyás János akkor is ott volt a kamerájával.
A dokumentumfilmesek világában nagyra értékelték. Számtalan díja mellett a legmagasabbb kitüntetést, a Kossuth-díjat is megkapta.
Az igazi elégtétel viszont az lenne, ha a munkáit gyakrabban vetítenék. Annál is inkább, mert az egészen bizonyos: a XX. századi magyar törtélem megértéséhez nagyszerű alapot szolgáltatnak.
Fotó: 24.hu
