Igazi vízi paradicsom. Itt aztán minden korosztály megtalálja a számítását. „Húslevesben” ázó ízületes térdek, csúszdalépcsőn masírozó talpak, sikongató csúszások, egymásba gabalyodó szerelmespárok és a gyermekparadicsom.
Itt, ahogy a tábla is öles betűkkel jelzi, légyszi, légyszi nagyon kéri, csak gyerekek tartózkodjanak a vízben. A víz „mélysége” 15–20 cm, ideális és biztonságos az apróknak, de e helyett két hölgy terül el benne, felülről napozónak használva, alulról hűsítve magukat. Egyáltalán nem érdekel, hogy zavarja őket az ott pancsoló háromévesem, és éppen rájuk is kerül a fröccsenő vízből. Kisvártatva feladják, és belőtt frizurájuk épségéért aggódva továbbállnak, engem persze legszívesebben felrúgnának.
Később a babacsúszdánál próbálkozunk, ahol terebélyes apuka terül el dagonyázni, anyuka buzgón csúszdáztatja a csöppséget, és a nagyszülők is odahuppannak gyönyörködni feltehetően egy szem unokájukban. A bébimedence a bébicsúszdával majdhogynem kiönt, pedig egyetlen család uralja csak a terepet. Mennyivel gördülékenyebb lenne, ha a másik anyukával felváltva csúszdáztathatnánk a kicsiket, és a többiek – oké, legyen láb lógatva – a medence partjáról néznék a műsort. Ők nyertek, mi eloldalgunk más elfoglaltságot keresve.
Találunk egy kis szigetet, a játszóházat, ahol kifújhatjuk magunkat szárazon, barátságos, kedves játékok között. Békésen megférünk a puha szivacsokon anyukájával gügyögő hat hónapossal és elmélyült játékba kezdünk. Az idill nem tart sokáig, mert jópofa apuka, jópofa kisfiával betér felmérni, mi a pálya a „Baba-mama pihenőben”, és rögvest neki is állnak kapura lőni a műanyag labdákkal, élezve foci- és kézitudásukat. Csattannak, horpadnak a labdák, idétlenül vigyorogva mennek a passzok. Ledermedünk, belénk fojtja a szót és a mozdulatot a hirtelen támadt csetepaté. Apuka végre ráeszmél, hogy egy pihegő baba fekszik a matracon, így a játék véget ér, majd nagy röhögéssel távozik fiával.
Ugye, attól, hogy a mi gyerekeink is felnőnek majd, és már nem igénylik állandó társaságunkat, mi nem válunk vaddisznóvá?
Bonyhádi Szilvia