Viktor Momade 19 éves orvostanhallgató. Ghánában él és a szekszárdi Alisca Nyilai Íjász Egyesület megbecsült tagja. Veszprémi kötődése onnan ered, hogy a szülei, Zsuzsa és Francis itt ismerkedtek meg, mindketten a Vegyipari Egyetemen szereztek diplomát.
A nővére, Eszter, aki hamarosan sürgősségi szakorvosi vizsgát tesz, Veszprémben született, itt volt óvodás.
A család otthona Ghána második legnagyobb városában, Kumasiban van, Zsuzsa és Francis az ottani egyetemen tanít. Kétévente látogatnak haza Zsuzsa szüleihez Szekszárdra, eltöltenek pár hetet a balatoni nyaralóban és mindig eljönnek Veszprémbe is. Jóleső érzés volt figyelemmel kísérni a gyerekek felnőtté válását, már csak azért is, mert Zsuzsa – több ezer kilométerre Magyarországtól, egy egészen más kultúrkörben – következetesen megőrizte az itthoni szokásokat. A karácsonyt, a húsvétot „magyarul” ünnepelték, a gyerekek a Magyar népmesék rajzfilmsorozat bűbájos történetein nőttek fel, magyar tankönyveket forgattak, otthon az anyanyelvükön szólnak egymáshoz. Viktor és Eszter olyan szépen, választékosan beszél magyarul, hogy öröm hallgatni őket.
Viktor olyan szépen beszél magyarul, hogy öröm hallgatni
Több mint harmincéves barátságunkat nem koptatta el az idő és a távolság, így mindig nagy esemény a személyes találkozás. Viktort már régóta szerettem volna kifaggatni arról, hogyan is lett belőle magyar hagyományőrző íjász, nos, végre eljött az alkalom. Az Óváros téren ültünk le beszélgetni.
– 2008 nyarán a szekszárdi Szent László-napokon tartott bemutatót az Alisca Nyilai Íjász Egyesület. Lehetett lőni, odamentem, kipróbáltam.
– Kipróbáltad? Órákon át nem lehetett elrángatni onnan! – vetette közbe nevetve Zsuzsa.
– Igaz, így volt. Észrevettek, kérdezték, nem akarok-e beállni közéjük, de akkor ennyiben maradt a dolog. 2010-ben aztán megint elmentünk a Szent László-napokra, megint volt bemutató, és én megint beálltam lőni. Az akkori egyesületi elnök újra feltette a kérdést, utána kezdtem el edzésekre járni a régi lőtérre. Azt a vadász reflexíjat adták a kezembe, amit a bemutatón használtam. Két hét telt el, azt mondták, jól csinálom, és hogy el kellene menni versenyezni Ópusztaszerre. Kadet kategóriában aranyérmes lettem. Ugyanezen a napon volt még egy három kilométeres futás-íjászat verseny is, ott kiment a bokám, de még azon a nyáron egy öt kilométeres futás-íjászaton összejött az ezüstérem.
Szinte még gyerek volt, amikor rabul ejtette a nyilazás
Eltelt újabb két év, Viktor Ghánában koptatta az iskolapadot, itthon az élet ment tovább, de a szekszárdi íjászok már befogadták és várták, hogy visszatérjen. 2012-ben aztán igazi rangos versenyen mutathatta meg, mire képes. A horvátországi Bjelovarban lebonyolított 3D-s Európa-kupa sorozat harmadik állomásán aranyéremmel gazdagította a csapatát. A hét nemzet versenyzőit felvonultató viadalon a szekszárdi csapat az éremtáblázat első helyén végzett.
Két éve már saját íja van, nyílkészlete meg Ghánában és Magyarországon is, mert azoknak a szállítása bonyolult, nem férnek bele a szabvány repülőgépes poggyászba. Otthon mégsem sokat edzett – vallotta be. Először az alkalmas célt találta meg nehezen – végül legjobban a szivacspárna vált be –, aztán meg az egyetemi tanulmányai kötötték le minden idejét. Mégis, a nemrégiben Rácalmáson és a Szekszárd melletti Sötétvölgyben megrendezett örömíjászatokon teljes jogú aliscásként vett részt, nem is eredménytelenül.
Két éve már saját íja van, nyílkészlete meg Ghánában és Magyarországon is
– Az egyesület olyan, mint egy népes, nagy család – tette hozzá Zsuzsa. – Unokáktól a nagyszülőkig mindenki részt vesz a közös programokban, segít, hozzátesz valamit, szervez, vagy egyszerűen csak ott van és jól érzi magát.
Viktor sebésznek készül, mert abban lát kihívást, különleges eseteket, mindig új feladatot, amit meg kell oldani. Kiskorában úgy gondolta, repülőgép-szerelő lesz. Faramuci logikával összeraktuk, hogy a két dolog végül is nincs túl távol egymástól. Gépeket szerelni vagy sebészként betegeket „szerelni” majdnem ugyanaz, a lényeg, hogy a szerkezet hibátlanul működhessen tovább. Kérdeztem tőle, ghánai-e inkább vagy magyar? Erre nem igazán tudott válaszolni, mert otthon van ott és itthon van itt is.
– Amikor Ghánából eljövök, ott és akkor stop van, megáll az idő, és azon a napon folytatódik, amikor visszaérkezem. Mintha nem is lettem volna közben távol. De Magyarországgal is ugyanígy van. Augusztus végén majd itt áll meg az idő, és két év múlva folytatódik tovább.
(Tisztára mint egy időkapu, jó lesz címnek – kattant az agyam, hallva ezt az érdekes magyarázatot.)
– Nem néztek még illegális bevándorlónak? Nem ért atrocitás? –faggattam végül némi anyai aggódással, a szegedi esetre gondolva.
– Nem, és azt sem érzem, hogy megváltoztak volna az emberek velem szemben. Szerencsére a többség normálisan viszonyul hozzánk, de az biztos, hogy mi, félvérek, itt is és Afrikában is idegenek vagyunk egy kicsit.
