Húsvét a legszebb ünnep az örök feltámadás, a természet megújulása reményével. Ilyenkor már kint a szabadban lehet ünnepelni. Ilyenkor hazajönnek a gyerekek, vagy legalább egy közülük, ami már önmagában is energiabomba az öregséggel járó állandó fáradtság ellen.
Nem kellett volna ezt az energiabomba kifejezést használni, mert idén különösen rossz asszociációkat kelt bennem a bomba szó. Még húsvét ünnepén is. Fájdalom, szenvedés, bizonytalanság, tudatlanság. Bár jogunk volna tudni, fogalmunk sincs, mire készül a világ. Ismét aktuális a kérdés, ami nekünk, úgy látszik, harminc évente kijár és amit Márai így fogalmazott meg 1938 tavaszán:
„micsoda erők játszanak, minden időben az emberrel, mi az, ami elől nem tud kitérni?”
Bár úgy tűnik, az ukrajnai harcok messze dúlnak tőlünk, potom 1800 kilométerre Veszprémtől, mégsem vagyunk nyugodtak. Minden pillanatban eszünkbe jut, még a csupa virág füredi parton sétálva is, a húsvéti díszekben gyönyörködve, a tojásfák és a nyúlszobrok látványába is bevillan a kérdés: miért nem tud, miért nem akar tanulni az emberiség a történelemből? Miért szolgálják ki tömegek az újabbnál újabb politikai megszállottak hatalmi ambícióit? Aminek a következménye mindig is, most is földönfutás, otthontalanság, szenvedés, szegénység, halál. Pláne a 21. században miért kell véres harcot vívni földdarabokért, amikor egymás után nyílnak a virtuális terek.
Márai írja a már idézett 1938-as feljegyzésében: „Az emberek dolga az időben történik, s ami tegnap volt, az ma is hat még, rejtélyesen. Európa megint egyszer nem érti sorsát; de közben négyszázmillió ember, homályosan és ellenkezve, tudja, hogy ami történik, nem egyes emberek elhatározásának szükségszerű következménye, hanem törvény, amelyért lehet lelkesedni, amely ellen lehet tiltakozni, csak éppen kitérni nem lehet előle …. Mi ez a törvény? Háború? Vagy béke? A válasz nem ilyen egyszerű. Úgy látszik, a kettő ugyanaz; de ki mer erről szavakkal beszélni?”
Végül is az ember mindig ezt csinálja: alkalmazkodik
Háború vagy béke? Ki tehet erről, mi az oka, hogy újra és újra aktuális a kérdés? Lehet, hogy az emberi ostobaság? Most és mindörökké? Ha így van, akkor pár szabad évtized után újra elkezdhetjük berendezni a lövészárkainkat, mint a katonák az 1914–18-as állóháborúban. Otthonossá tenni szőnyegekkel, néhány haszonállattal, bordéllyal…
Végül is az ember mindig ezt csinálja: alkalmazkodik. Reménykedik, csalódik, aggódik, tanácstalanul tévelyeg, ami jön. Akkor van nagy baj, ha nincs olyan egyensúlyra törekvő erő, amely ezeket a szélsőséges érzéseket és mozgásokat csillapítaná.
Ezekkel az érzésekkel éljük az életünket, benne itt ez a furcsa húsvét, háború és béke között tévelyegve, tapogatózva. Igazából fogalmunk sincs, hogy mi történik, pedig jogunk lenne tudni!
Fotó: erzsebettaborok.hu
