Szeretnék én is vizuális élményt nyújtani az ügyfeleknek, csak ahhoz nem nyugdíjból kellett volna visszajönnöm, mert nincs, aki helyettesítsen egy beteg kollégát. Hova tűntek a főállású helyettesek? És miért nem 20 éves csajokat vesznek fel, ha vizuális élményt kell nyújtani?
Hogy a 20 éves szépségek nem ilyen munkahelyről álmodoznak, azt megértem. Ki szeret alacsony fizetésért, két műszakban, komoly anyagi felelősséggel járó munkát végezni? Mert ha elszámolom magam, ami a legnagyobb odafigyelés mellett is előfordul – hát még tapasztalatlan munkaerőnél –, nekem kell befizetnem a hiányt. Az én fizetésemből vonják le irgalmatlanul. Ha viszont többletem van, az a „nagy kalapba” vándorol, ahol mindörökre nyoma vész. Hiába javasoltam, hogy a többletbevételekből képezzünk alapot a hiány fedezésére, azt mondták, erről nem helyi szinten döntenek.
De ha nincs elég ember, azt helyi szinten szenvedik meg! Még a főnökök is. Azon agyalnak, kinek a munkakörébe lehet becsempészni még egy munkakört? Vagy egy harmadikat. Hogyan lehet az osztott munkaidővel felszabdalni a munkavállaló egész napját? Igen találékonyak. S ha kifogynak az ötletekből, ott vannak a nyugdíjasok. Először csak egy hónapot segítsenek, aztán jöhet a hosszabbítás. És természetesen a szabadságukat se vegyék ki: fogadják el a pénzbeli megváltást. Majd kipihenik magukat.
Egy gránitkő alatt.
Domján Gábor
