Nyelvet ölt a merev és unalmas konvenciókra ma is. Őrzi a csöves életérzést, amit nem tudom, értenek-e még a mai fiatalok. Hobo veszprémi koncertjén többnyire ötvenesek és hatvanasok ültek. Illetve járkáltak. Mint a boldog békeidőkben, amikor a hideg kirázott bennünket, ha Földes László belecsapott a „Kurválkodók az éjben” Ginsberg-versbe, na, pont olyan jövés-menés támadt most is időnként az első sorokban, az öreg rockerek sörösdobozzal a kezükben megmozdultak a különben ülős koncerten.
Koncertet adott Hobo és a bandája október 23-án Veszprémben a Hangvillában. Földes László meglepően friss volt és fitt a sokat emlegetett 70 éve ellenére, miközben megjelenésében és dalaiban őrzi azt a csöves világérzést, a társadalmon kívüliséget, a lázadást, amit nyilván már nem is értenek a mai fiatalok. Csak a beatnemzedék egykori tagjai. El is jöttek a mai ötvenesek, hatvanasok, hetvenesek a koncertre, mint valami fekete misére, és Hobo jó pap módjára be is mutatta az áldozatot. Jöttek sorban a csövesnóták, köztük is Ginsbergtől a legjobb, A leples bitang ilyen sorokkal, hogy: „Kurválkodók az éjben / Vak úton csontos holdfényben / Szüzek szajhák férfiak / Vétkezhettek leplem alatt”. Ha nem is váltott ki olyan észveszejtő hatást most itt a Hangvillában, mint annak idején, a hatvanas, hetvenes években a balatoni szabadtéri színpadokon és Pesten, az Ifiparkban, de azért lúdbőrzött kicsit a hátunk. A szabadság illúziója is elkapott bennünket pillanatokra, mint egykor, elhittük, hogy bármit megtehetünk, csak vakmerőnek kell lenni, mindent lehet, nyelvet öltögetni, beinteni pláne. Hobo ezt a mai napig jól csinálja, szövegelt is a számok között eleget, mintha a kocsmapultnak támaszkodnánk. Azért kicsit szelídebben szól ma már a Gazember is. De a mozgása a régi, hatalmas alakja kiszámíthatatlanul kígyózik, sőt, rock and roll-, meg twistfigurákat is ölt a gúny kedvéért. Nem kíméli magát és közönségét sem, hiszen anno arra esküdött föl, hogy lefúr ember voltának legmélyebb rétegéig a szabadság és a dal nevében, s ha már nincs több réteg, robbantással bányászik tovább önmagában. Mivel önmagán kívül nem igazán lehetett másutt kutakodni. Sokan azt hiszik, hogy Hobo egy szörnyeteg, de így, amikor szembetalálkoznak Földes Lászlóval személyesen, és bumm, végre megvannak a létezés igazi részecskéi, tapasztalhatják, hogy nem is annyira.
Hobo minden, csak nem magányos szörnyeteg. Keresi a kontaktust a közönséggel, kíváncsi ránk, felkapcsoltatta a veszprémi koncerten is a nézőtéri lámpákat, sőt, A hetedik te magad légy! valóban frenetikus hatású József Attila-verset a szemünkbe mondja, ordítja, a kivilágított nézőtéren a széksorok között járkálva. Egyébként is veszprémi középiskolás, vegyipari kollégiumi éveiről nosztalgiázott, azon kívül, hogy szerelme, felesége is Veszprémhez kapcsolja. Veszprémi gyerek, és tényleg, mintha ő lenne a csöves a szomszéd lépcsőházból, akivel jól el lehet dünnyögni délutánonként a Kilátó büfé pultjánál. Ha megvan még a büfé. Az italbolt. Mert a csöves lét színterei lassan mind eltűnnek. A hajléktalanság más. Tuskóbb, prózaibb, gondolom én. Kevesebb benne a filozófia és a költészet, a kaland. Hobo habitusában benne van azért a színes, dinamikus, szeszélyes vonás is, a buja, az életet korhelyül kiélvező Zeusz, a nehézfiú. Aki elkeseredett, csalódott ugyan, de tudja, hogy ez a kiábrándultság része az utazásnak, ez olyan lecke, amit abszolválni kell ahhoz, hogy az élet ne váljon teljesen elviselhetetlenné. A türelem ajándéka – nem más, mint maga a türelem. Ezt a türelmet hoztam magammal a koncertről. A türelmet magam és mások iránt. A nyelvemet ettől még néha kiöltöm.
