Nagy sikere volt Veszprémben az idén első alkalommal megrendezett, HitGarden Fest elnevezésű, másfél ezer látogatót vonzó keresztény könnyűzenei fesztiválnak, amelynek a História Malomkert adott helyet. A szervezők szándéka, hogy évente ismétlődő, keresztény értékeket közvetítő kulturális programot nyújtsanak fiataloknak, időseknek, egyedülállóknak, családoknak egyaránt.
A fesztivál fellépői az EMLP nevű rapes formáció és a Pajor Tamás nevével fémjelzett Amen zenekar voltak. Az est különlegessége, hogy nemcsak a fesztivált rendezték meg első ízben, de az EMLP együttesnek is ez volt az első nyilvános fellépése.
– Nagyon jó volt a hangulat, a szervezés csillagos ötöst érdemel – mondta a koncert után Pajor Tamás. A zenész elárulta azt is, hogy folytatják a koncertezést, a következő állomás talán Székesfehérvár lesz.
A pozitív, életpárti, bátorító, egyedi szövegalkotású EMLP fellépését is jól fogadta a közönség, amelyben minden korosztály képviseltette magát. A szervezők és a zenészek elmondták, megtisztelő és nagy élmény volt számukra, hogy ebben a gyönyörű, történelmi városban tarthatták az első, bemutatkozó koncertjüket.
– Hála a szervezők munkájának, mi is és a visszajelzések alapján a közönség is nagyon jól érezte magát a koncerten – hangoztatták a Jézus Krisztusban hívő fiatalok, és annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a fiatal generáció rendkívül értelmes és lényeget érintő kérdéseire, útkeresésére az evangéliumok minőségi, valóságos választ tudnak adni. – Ennek a célnak az inspirált eszköze számunkra a hip-hop, a zene szeretete mellett ez volt a fellépésünk egyik fő motívuma is. Külön örültünk annak, hogy a veszprémi kötődésű Hősökből ismert Barcza Sándor (Brash) vállalt velünk egy közös számot a koncerten.
Dósa Hanna
(A Pajor Tamással nemrég készült interjúnkat itt olvashatják.)