Sümegi Elemér hangszerkészítő svóbisok, vagyis lókúti svábok ivadéka. Nagyapja vezette rá a mesterség szeretetére, ő ismertette meg vele a becsületes munka elveit és az alkotás örömét, mellette tanulta meg tisztelni a természetet és benne az erdőt meg a fát, amivel az áldott emlékű nagypapa is dolgozott.
Faraghatna gyönyörű használati eszközöket, lehetne bútorasztalos, készíthetne aprólékos intarziákat – ezek az utak mind nyitva álltak előtte, de Sümegi Elemér szerencsére hangszerkészítő lett. Arra indult, amerre az abszolút hallása és a muzsikára rezonáló lelke szólította.
A veszprémi Szaléziánum udvarában négy éve berendezett aprócska műhelyében egy 1870-ben, Angliában készült csellót javít éppen, amikor belépek hozzá. Először járok itt, de rögtön érzem, hogy jó helyen vagyok. Szétszedett vagy még össze sem rakott hangszerek, a használattól fényesre kopott famegmunkáló eszközök, két gyönyörűen restaurált öreg kerékpár, Chopin zenéje.
Az 1995-ben készített első hegedűjével a Csermák Antal Zeneiskolát ajándékozta meg. Egy évre rá egy kiállításon két hangszerét mutatta be, egy csellót és egy hegedűt. – Ezek a tieid – mutatott rá valaki a sok hangszer között erre a kettőre –, mert pont olyan szőkék és éppúgy mosolyognak, mint az alkotójuk.
– Az anyag, amivel dolgozom, élőlény. Ott áll az erdőn és már akkor benne van a hangszer. Onnantól, hogy deszka lesz belőle, már én alakítom. Figyelem, mit enged, és beleteszem a tudásomat, a személyiségemet, a hangulatomat. Olyankor megszűnik körülöttem a tér és az idő, rám sötétedik, észre se veszem. Ez az az állapot, amit Csíkszentmihályi Mihály flow-élménynek nevezett.
Tizenöt évesen már biztosan tudta, mit akar. Molnár Gábor hangszerkészítő volt a mestere, de mint az egykori vándorlegények, Helsinki, London, Cambridge neves hangszerkészítőinek műhelyeiben is megfordult, gyarapította a tudását, gyűjtötte a tapasztalatokat. Az inasévek után visszatért, de a hangszerei ott vannak Bécsben, Firenzében, Finnországban, Franciaországban és Amerikában is. Amikor a műhelyét a Szaléziánumban megnyitotta, azt ígérte, megtölti a várat zenével. Tartotta a szavát, hiszen három évvel ezelőtt Auer Lipót születésnapjához kapcsolódva nemzetközi hegedűkészítő-találkozót és kiállítást szervezett 42 résztvevővel, amelynek ezt a címet adta: Mesterek hegedűi a hegedűk mesterének városában. Formák, stílusok, színek és hangzások találkoztak a négynapos fesztivál színvonalas koncertjein és a szakmai előadások keretében. A rendezvény legmegbecsültebb vendége Gio Batta Morassi mester, a cremonai hegedűkészítők korelnöke volt.
Üldögélünk, aprólékosan kitárgyaljuk közös kedvenc filmünk, A vörös hegedű részleteit, eltűnődünk a régi tárgyak kisugárzásán, amitől vonzódni kezdünk hozzájuk, míg azt nem vesszük észre, hogy már ők vonzódnak hozzánk, és ők azok, „akik” ránk találnak.
– Így jártam én a régi kerékpárokkal. A sajátom, amivel dolgozni járok, egy 1938-as Wanderer, Johan Pfitzner volt az eredeti tulajdonosa. Aztán itt van ez – mutat a hátam mögé egy feketén csillogó, fa sárvédős, fa lámpatestekkel felszerelt gyönyörűségre –, ez Peternics Iza nénié volt, aki 87 évesen ma is jó egészségnek örvend. (Az eredeti tulajdonosok iránti tiszteletből nevük diszkrét kis táblán fel van tüntetve az első kerékagyon.)
Legújabb szerelme egy eredeti The Best kerékpár, ami pókhálósan, elárvultan, évtizedeken át egy falra felakasztva várta, hogy új életre keljen. Weiss Manfréd csepeli gyárában készült, és a Sümegiek eredeti sváb nevét viselő nagybácsi, Schoffhauser Henrik volt a tulajdonosa. Igazi ritkaság, ez az egyetlen megmaradt példány Magyarországon.
Hallgatom a negyvenéves mestert, és elképzelni sem tudom, hogyan fér bele ennyi minden az életébe. Mert szinte csak mellékesen elárulja, hogy hetente két-három alkalommal masszíroz is, leginkább muzsikusokat, maratont fut, most épp Olaszországba készül, rendszeresen járja a Lókút körüli erdőket, birkákat legeltet és ki tudja, mit nem csinál még. Talán az arányok megtalálásában rejlik a titok, talán az életét is az aranymetszés szabályai szerint éli, ami köztudottan a harmónia algebrai megfelelője, és mint ilyen, a hegedűkészítésben is használatos.
