Covid · 2021.08.01.

Harmadik vakcina? – Drága teszt és nagy bizonytalanság

A koronavírus járvánnyal mindenkinek tele van már a hócipője. Pedig jön a negyedik hullám, oltassuk be magunkat újra! Előszörre, másodszorra, sőt, a harmadik vakcina is erősen ajánlott – figyelmeztetnek a virológusok és epidemiológusok. Nem csak nálunk, szinte mindenütt a világban. Közben a bizonytalanság itthon egyre nő.

Szóval kellene a harmadik vakcina. Akiknél nem alakult ki védettség, azoknak mindenképpen. Ezt egy vénás vérből vett antitest meghatározással lehetne eldönteni (Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint nem), de arra nem futja a szűkös állami büdzséből, tb-alapon. Ja, hogy másra meg jut pár elfekvő milliárd? Azok is biztos nagyon fontos ügyek, csak mi vagyunk kicsik hozzá, hogy megértsük. Tehát aki tudni akarja, hogy van-e elég antitest a szervezetében, az kotorjon össze rá tizenegyezer forintot és máris könnyebben hoz döntést a harmadik vakcina felvételét illetően. Ha ennyi „luxusra” nem telik, akkor bizony kockáztatni kénytelen: bevállalja, pedig nem lenne rá szüksége, vagy nem kéri, aztán lesz, ami lesz. Kész szerencsejáték, csak épp nem túl szórakoztató.

Oltatlanok, kötelezettek, személyeskedők

Kedves ismerősöm kikéri magának a diszkriminációt. Máig oltatlan, vele ugyan ne kísérletezzenek, de az alapvető jogait se nyirbálja meg semmiféle hatalom. Abba a korcsoportba tartozik, akiket hamarosan fel kell(ene) keresniük a háziorvosaiknak és szelíd meggyőzéssel rávenni őket a vakcinációra. Kétlem, hogy pont erre lesz idejük, de ha mégis, nehezen hiszem, hogy sikerrel járnának. A covid-oltás nem kötelező és pont.


Vagyis: a betegellátásban dolgozók számára most már az, és nem csak nálunk. De köztük is vannak tiltakozók. Ápolók, orvosok, akik szerint fölösleges, veszélyes, hosszú távon ártalmas lehet. Nekik azonban nincs túl nagy mozgásterük, az állásuk forog kockán. Kötelező és pont.

Aztán ott vannak a gyerekek. A szakemberek ajánlják a beoltásukat, a szülők egy része hevesen ellenáll, míg mások már alig várják, mert a vakcinától a csemetéik biztonságát remélik. Gyermekorvos barátnőm az első hullám kezdete óta igyekszik okos tanácsokkal ellátni a rábízottakat. Oltáspárti, emiatt gyakran keveredik személyeskedő vitákba. Vállalja, csinálja, meggyőződése és orvosi esküje szerint. De egyértelmű iránymutatást nem kap hozzá, az ágazat vezetőitől, ahogyan a felnőtt körzetekben dolgozó kollégái sem. A járványkezelés felelősei eddig se voltak a helyzet magaslatán, nem csoda, ha a tanácstalanság egyre nyomasztóbb.

Sikerpropaganda kontra valóság

Ezerrel ment és megy a sikerpropaganda: Orbán Viktor személyesen fogadta a repülőtéren a kínai vakcinaszállítmányokat és a lélegeztetőgépeket – tudjuk, mi lett a vége. Átszervezték a teljes egészségügyi ellátást, az „eredmény” több mint harmincezer halott, lenullázott szakrendelések és szűrővizsgálatok, elhalasztott műtétek, reménytelenül hosszú várólisták, ki tudja hány ezer „járulékos” emberveszteség. Büszkélkedtünk a népesség magas átoltottságával, mára a legtöbb európai ország elhúzott mellettünk. 

A vakcinaregisztráció és az időpontfoglalás egy tragédia, a védettségi igazolványok úgyszintén – mindkettő személyes tapasztalat, és jó pár ezren elmondhatják ugyanezt. Mindeközben küszöbön a negyedik hullám, a hírek szerint fertőzőképesebb delta variánssal, ami az oltatlanokat és a Sinopharm-mal oltottak negyedét nagy valószínűséggel megtalálja, de azok se lehetnek egészen nyugodtak, akik az unióban elismert vakcinákat kapták. Legalábbis erről szólnak a magas átoltottságú országokból érkező híradások.

Sörre bor vagy borra sör

Jó lenne persze tudni, mi legyen az a bizonyos harmadik. Kásler „mindenügyi” miniszter nemrég összehívta a szakértői grémiumot és kidolgozták a harmadik oltás beadásának eljárásrendjét. A tanácskozás végeredményét a kormányzati koronavírus oldalon foglalták össze. Az itt olvasható „vakcinakoktél”-javaslat nem egészen vág egybe a nemzetközileg elismert Karikó Katalin ajánlásával. Ő a vektorvakcinák esetében (AstraZeneca, Szputnyik V, és bár nem említette, de ide tartozik a Janssen is) mindenképpen más típusú oltóanyagot tart szükségesnek, az mRns vakcinákra (Pfizer, Moderna) azonban ugyanazzal rá lehet oltani a kutató szerint. Az elölt vírust tartalmazó Sinopharm-ról Karikó nem tett említést, így csak Rusvai Miklós víruskutatóra hagyatkozhatunk, aki a kínaival oltottak számára is más típusú vakcinát ajánl. Kicsit olyan ez, mint a sörre bor vagy borra sör dilemmája, de a tét nem kocsmai kategória. 

Ezt elégelték meg azok a civil orvosok, akik sajtóközleményben tették közzé a harmadik oltásra vonatkozó, saját maguk által összeállított oltási protokollt. A kormányzati portálra feltöltött eljárásrenddel összevetve még a laikusok által is érzékelhető pár fényévnyi különbség.

Ők meg hát „így jártak”

Harmadik oltásra csak azok a 18 évnél idősebbek jelentkezhetnek, akiknél már legalább négy hónap eltelt a második vakcina felvétele óta és mindkét oltásukat Magyarországon kapták meg. Ha annak idején Szerbiába szaladtak Pfizerért, most az „így jártak” kategóriába sorolódnak. Az időpontfoglalás TAJ számmal és születési dátummal lehetséges – emlékszünk rá, hogy ezek hajlamosak összekeveredni vagy teljesen felszívódni az informatikai rendszer útvesztőiben. Vakcinát nem, csak időpontot választhatunk, hogy mi lesz a nyerő, azt a szakmai ajánlás figyelembevételével az oltóorvos a helyszínen dönti el. Esetleg beadja azt, ami épp akkor rendelkezésére áll. Ha a páciens mást szeretne, ám olyan pont nincs készleten, ő is mehet az „így jártak” közé. Helyileg a fővárosi centrumkórházakban és a megyei kórházakban lehet átesni augusztus 1. után az emlékeztető vakcináción, de lehet igényelni a háziorvosoktól is. Ők szegények kezdhetik megint összelogisztikázni a tíz pácienst egy ampulla oltóanyagra. Víg napoknak nézünk elébe.

Fotó: index.hu






[fbcomments]