Mostanában az internet társkereső portáljain olyan partnert talál magának az ember, amilyent csak akar. Egyszeri alkalomra, hétvégére, egy életre, három napra, férjnek, barátnak, szeretőnek vagy levelezőpartnernek.
Komplexus nélkül kínálják magukat a nők is, leírván titkos vágyaikat, kívánságaikat, szexuális fantáziájukat, fontos a leendő partner színe, íze, illata, profilja, teste, nyakkendője, modora, nem kevésbé az esze, mozdulatai, férfiassága vagy éppen gyengéd nőiessége, már nincsenek tabuk a nők számára sem, különösen ha az internet ismeretlenségébe rejtőzhetnek. Hát ilyen egyszerű ez manapság. De nem mindig volt így.
Az apróhirdetések története olyan idős, mint amilyen korú a sajtó. A partnerkereső hirdetés sem új keletű találmány, ám a bejáródása nem volt zökkenőmentes. Korok és erkölcsök változtak, ízlések és társadalmak alakultak, mire elérkeztünk mai tabumentes világunkba. A téma jó ismerői sem tudják pontosan, mikor jelent meg az első partnerkereső hirdetés, ám belekerült a sajtótörténetbe az, amelyet egy hölgy adott fel 1727-ben a Week of Manchester című angol lapban, és nyilván ez volt a világ első házassági apróhirdetése:
„Isten feleséget adott Ádámnak. Én hajadon vagyok és hű élettársat keresek. Írjatok Ellenborgy Morrisonnak.” A megjelent a három mondat azonban csaknem az életébe került a haladó szellemű, őszinte és merész Ellenborgynak. Morrison kisasszonyt ugyanis a minősíthetetlenül erkölcstelen hirdetés miatt börtönbe vetették, s csak úgy kerülte el a halálbüntetést, hogy elmebetegnek nyilvánították.
— kondor —
