Kész Zoltán független országgyűlési képviselő tizenhárom országos kérdést tartalmazó népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). A képviselő szerint amennyiben a népszavazás érvényes és eredményes lesz, a korrupció visszaszorul.
A képviselő is egyetért azzal, hogy a Lopásgátló népszavazás politikai ügy. Mint ahogyan politikai ügy volt a Fidesz és a KDNP által A jövő 3 igennel kezdődik szlogennel indított 2008-as referendum is. Az istenadta nép akkor úgy döntött: nem akar sem kórházi napidíjat, sem vizitdíjat, sem tandíjat fizetni. Ugyan miért is fizetne, ha nem muszáj? Van-e ennyire egyértelmű üzenete Kész Zoltán kezdeményezésének is? Hány igent vár a képviselő?
– A népszavazási kezdeményezés valójában egyetlen kérdést takar: szeretné Ön, hogy a kormány és környezete ne lopja el a pénzünket? – magyarázza Kész Zoltán, aki szerint ennél közérthetőbb kérdés a mai Magyarországon aligha van. – Tudomásul kell venni, hogy egyszer véget ér a Fidesz-uralom, és akkor minden korrupt alaknak számot kell adnia tetteiről. Még a mai kicsontozott jogszabályi környezetben is súlyos büntetések várnak a befolyással üzérkedés, a hatalommal való visszaélés vagy a bűnpártolás elkövetőire. Bűnszervezetben, különösen nagy érték esetében tízéves börtön várhat olyanokra, akik ma még vígan szórakoznak Ibizától Dubajig, vadászgatnak Alaszkától Afrikáig vagy futballcsapatokat vásárolnak Erdélytől Horvátországig – válaszolja Kész Zoltán, aki az esetleges kormányváltás és a referendum sorsa tekintetében igen derűlátónak tűnik.
Mondom ezt azért, mert én már tapasztalt optimista vagyok: a Nemzeti Választási Bizottság eddig minden népszavazási kezdeményezést lesöpört az asztaláról, ha szükségesnek látta, akkor a legfondorlatosabb, legátlátszóbb trükköket vetette be annak érdekében, hogy a kezdeményezés már a kapunál elbukjon. El is bukott, legutóbb a vasárnapi nyitva tartásról szóló, nem is egyszer. De Kész szerint most nagyobb a tét, mert ez a népszavazás kizárólag a korrupcióról és a velejéig korrupt kormányról, a Fidesz elutasításáról szól. Persze csak akkor, ha az NVB nem tesz keresztbe. A képviselő optimizmusa rendíthetetlen.
– Az NVB-nek január 23-ig kell meghoznia a döntést. Miután tudják, hogy mi is a valós kérdés, számolunk azzal, hogy ezt a népszavazási kezdeményezést is megkísérlik megakadályozni. De ha a Fidesz kedvében járó Nemzeti Választási Bizottság akár egyetlen kérdést is átenged, az már elegendő, és az emberek válaszolhatnak arra, elegük van-e abból, hogy lopják a pénzünket.
Kérdésünkre, hogy mi történik akkor, ha egyetlen kérdést sem enged tovább az NVB, Kész Zoltán ismét optimista:
– Akkor a Kúriától kérünk felülvizsgálatot. Eközben fontos vita alakulhat ki az országban minden szinten. A Fidesz rendszere masszív tákolmánynak tűnik, pedig nem az, mert az intézményesített korrupción alapul, és ez világnézettől függetlenül sért minden jóérzésű embert. A győzelem záloga egy évvel ezelőtt – a veszprémi időközi választáson – és két év múlva is ugyanaz: a változást akaró szervezeteknek össze kell fogniuk. Ha a polgárok a népszavazáson jelentős számban vesznek részt, kinyilváníthatják elutasításukat az állami szintű pénzlenyúlással kapcsolatban.
Kész Zoltán úgy véli, hogy a választási bizottság minden jogi csűrcsavart igénybe vesz, hogy megakadályozzon bármilyen népszavazást. De arra számít, hogy a NVB legalább három kérdést kénytelen lesz átengedni, így 2016 elején elindulhat az aláírásgyűjtés, amelynek eredményeként kiderülhet: mennyire tartjuk korruptnak a Fidesz-kormányt.
[stextbox id=”grey”]A Nemzeti Választási Iroda (NVI) két kérdést már elutasított formai hibák miatt. A szabályozást, számonkérést és az elszámoltatást tartalmazó „csomagban” azonban még mindig van tizenegy olyan tétel, amely kizárná a mindenkori kormányfő családtagjainak és a hozzájuk csapódó sógor-koma strómanoknak a közbeszerzéseken való részvételét, az ügyészség számonkérésével megnyitná az utat a politikusbűnözők elszámoltatása és törvény előtti felelősségre vonása előtt.[/stextbox]