Aláírás mini / Piros / Közérzet / Életmód · 2016.04.14.

Ha szombat, akkor Az egészség útja!

Ezen a szombaton immár harmadik alkalommal járhatják végig az érdeklődők az egészség útját Veszprémben. Az egész napos eseménysort a város önkormányzatának támogatásával a Szövetség az Egészséges Veszprémiekért Egyesület rendezi meg. A délelőtti programok ingyenesen látogathatók, a délutáni előadás és az esti színházi bemutató bevételét a Csolnoky Ferenc kórház urológiai osztálya számára felajánlott ultrahangos műszer beszerzésére fordítják a szervezők.

Délelőtt fél tízkor térzene köszönti a résztvevőket a posta előtt, innen vonulnak a Lovassy gimnázium tornacsarnokába, ahol elhangzanak a hivatalos üdvözlőbeszédek. A délelőtt folyamán egészségügyi ismeretterjesztő előadások követik egymást, ezzel párhuzamosan zajlanak a gyerekek sportversenyei és a véradás, valamint az újraélesztési bemutató, az ételkóstoló az egészséges táplálkozás jegyében és a testsúlykontroll-mérések – tájékoztatta portálunkat Leitold László, az egyesület elnöke.

Délután négykor kezdődik a Hangvillában dr. Zacher Gábor toxikológus előadása, amely főként a veszélyeztetett korosztály tagjai és szüleik számára lehet hasznos és érdekes. A diákok belépőjegye 500 forintba kerül. A napot a Petőfi Színház társulatának este hét órakor kezdődő, jótékony célú előadása zárja. A Múlnak a gyermekévek… című zenei utazás sztárvendége Vastag Csaba lesz. Jegyek a Veszprémi Petőfi Színház jegyirodájában és jegypénztárában, a Hangvilla recepcióján és a Csolnoky Ferenc kórház központi betegfelvételi irodájában vásárolhatók.






[fbcomments]