Pfuuú, Csikó! Ez nagyon csúnya „lerántás” volt! Sokunknak okoztál vele mérhetetlen fájdalmat! Mindenki tudja, aki egyszer labdába rúgott, hogy milyen érzés. Sajgó a seb, szinte begyógyulhatatlan a léleknek is. Te nem szoktál ilyet tenni. Mindig az elegáns megoldások híve voltál.
Már „vegyis” középiskolásként is vezéregyéniségnek számítottál a suli csapatában, aztán az ifjúsági válogatottban is. Na és persze a Veszprémben, amikor Országos Ifjúsági Kupát nyertetek Bognár Dödivel, Csomesszel és a többiekkel. Gondoltad volna akkor, hogy egyszer az élvonalbeli, patináns Vasas hív a soraiba, vagy hogy Kolumbia ellen címeres mez lesz rajtad és a boglyahajú Valderrámával is farkasszemet nézhetsz a pályán?
A legnagyobb sikereknél is mindig szerény tudtál maradni. Befelé örültél, de ott is bánkódtál. Érzelmeid ura voltál. Akkor is, amikor sporttörténelmet írtatok az NB I-be jutással és lovashintón ülve fogadtátok a több ezer rajongó szurkoló pezsgőfürdőjét. Nem mondtad, de tudtuk, mi játszódik le benned, amikor a csapat kiesett az élvonalból.
Vezetted a megyei sporthivatalt, és mostanáig az élén álltál a Magyar Labdarúgó Szövetség megyei igazgatóságának. Csendben, alázattal tetted a dolgod. Sohasem panaszkodtál. Inkább küzdöttél. Mindig, mindenért, mindenkiért megtettél, amit lehetett. Sok nehéz csatát megnyertél. Az alattomos betegséggel szembeni, hosszú viaskodást viszont sajnos elvesztetted. A magyar futball nagy családjának vérzik a szíve érted. Emelt fővel távoztál!
Játékodat, góljaidat őrzi az archívum. Segítőkész munkásságod nyomot hagyott a megyei klubok életében.
„Csikó”, Feri, rettenetesen fáj, hogy elmentél!
Donát Tamás